Pesti Srácok

Művészeti középdíjak: Venczel Vera kiváló művész

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. Balog Zoltán összesen 75 alkotót díjazott tizennyolc kategóriában pénteken a Pesti Vigadóban. Monori Lili és Szikora János Érdemes művész elismerést kapott. A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában hat alkotónak nyújtott át kiváló művész címet, tizenhatan érdemes művész elismerést, ketten pedig Babérkoszorú díjban részesültek. Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek.

061.hu

PestiSracok facebook image


Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Hortobágyi Károly-díjat és Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg. Két alkotó távollétében családtag vette át a díjat, ketten egy későbbi időpontban teszik ezt meg. Az ünnepi műsorban fellépett a Csík Zenekar, valamint Majorosi Marianna énekes. Az ünnepségen jelen volt Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

A díjazottak listája:
Az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismerésekéntMagyarország Babérkoszorúja díjat adott át:
Farkas Árpád, József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja,
Király László, József Attila-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja részére.
A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
Benkő Imre, Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes művész, az MMA rendes tagja,
Lantos István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és volt rektora,
Sümegi Eszter, operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
Szegő György, a Jászai Mari-díjas látvány- és díszlettervező, Ybl Miklós-díjas építész, művészeti író, érdemes művész, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója,
Szombathy Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.


A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője,
Dévai-Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója,
Erdélyi Tibor, Erkel Ferenc-díjas koreográfus, tánc- és fafaragó művész, a Népművészet Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja,
Fassang László, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,
Gombár Judit, Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező,
Horváth Lajos Ottó, Jászai Mari-díjas színművész,
Kótai József, Ferenczy Noémi-díjas ötvös- és éremművész, az MMA rendes tagja,
Lendvay József, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
Monori Lili, Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész,
Nagy Mari, Jászai Mari-díjas színművész,
Pázmándi Antal, Ferenczy Noémi-díjas szobrász- és keramikusművész,
Somogyi Pál, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, belsőépítész, az MMA rendes tagja,
Szikora János, Jászai Mari-díjas rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója,
Tardy László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) kántor-karnagya,
Tátrai Tibor, Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, a Tátrai Band, a Latin Duó és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője,
Zányi Tamás, Balázs Béla-díjas hangmérnök.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat adott át:
Hollós László, rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő,
Juhász Róbert, hangmérnök,
Mátyássy Áron, film- és tv-rendező,
Szederkényi Miklós, gyártásvezető, producer részére.


Kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:
Horváth Mária Judit, fotóművész,
Pataky Zsolt, fotóművész, fotóriporter.


Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:
Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze,
Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője,
Csőre Gábor, a Vígszínház színművésze,
Gidró Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze,
Gubás Gabriella, a Thália Színház színművésze,
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze,
Molnár Nikoletta, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze.


Kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át:
Szabó Máté, rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.


A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:
Pap Adrienn, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti főmunkatársa, koreográfusa.


Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díjban részesült:
Russnák Norbert, artistaművész.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjat adott át:
Bella Máté András, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanársegédje,
Horváth Márton Levente, orgonaművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára részére.


Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:
Csík Gusztáv, zongoraművész,
Klukon Edit, zongoraművész,
Lajkó Félix, hegedűművész,
Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze.


Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat vehetett át:
Dr. Domokos Zsuzsanna, zenetörténész, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.


Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:
Haber Szilvia Adél, ipari formatervező, művésztanár,
Marcell Tamás, tervezőgrafikus,
Püspök Balázs, formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézet, Formatervező Intézeti Tanszék egyetemi adjunktusa,
Schuszter István Gusztáv, ékszertervező ötvösművész,
Szigeti Szilvia, textiltervező.


Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat vehetett át:
Asztalos Zsolt, képzőművész, művészeti vezető,
Haász Ágnes, grafikusművész,
Kelemen Zénó, szobrászművész,
Nagy Gábor Mihály NAGÁMI, szobrászművész,
Ötvös Zoltán DLA, festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
Szabó Ábel, festőművész,
Tóth Csaba, festőművész, a Nyugat Magyarországi Egyetem főiskolai docense.


A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:
Jurecskó László, művészettörténész, műkereskedő.


Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat vehetett át:
Ablonczy László Ferenc, esszéíró, kritikus, színház- és kultúrtörténész,
Bényei Tamás, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára,
Dr. Falusi Márton, költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa,
Farkas Wellmann Endre, költő, szerkesztő,
Nagy Koppány Zsolt, író, műfordító, szerkesztő, a fővárosi Szárcsa Általános Iskola tanára,
Tari István, költő, író, képzőművész,
Lanczkor Gábor, költő, regényíró.


Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:
Faggyas Sándor, a Magyar Hírlap lapszerkesztője,
Madocsai Bea Veronika, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője,
P. Szabó Ernő, művészettörténész, újságíró.


A kultúra érdekében - hosszabb időn át – művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjat vehetett át:
Balázs Istvánné, a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdasági igazgatója,
Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
Vass József, a Honismereti Hagyományőrző Szabadidő Klub elnöke.


Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat vehetett át:
Dr. Sélleiné Márki Mária Klára, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt főigazgatója,
Dr. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese.


Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismerésekéntBatthyány-Strattmann László-díjban részesült:
Dr. Balogh Emil, a csopaki háziorvos, oktató családorvos,
Dr. Bartyik Katalin, a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ egyetemi docense,
Dr. Decastello Alice, budapesti háziorvos, felülvéleményező főorvos, címzetes egyetemi docens,
Dr. Flaskó Tibor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Urológiai Klinika igazgatója, egyetemi docens,
Prof. Dr. Jermendy György, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főorvosa,
Dr. Kőszeginé Dr. Szalai Hilda, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese,
Dr. Párducz László, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,
Dr. Sikorszki László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető helyettes főorvosa,
Dr. Sólyom János, a Semmelweis Egyetem II. sz Gyermekgyógyászati Klinika nyugalmazott egyetemi tanára,
Dr. Szabó János, a fővárosi Szent Rókus Kórház orvosigazgatója,
Dr. Vadász Pál, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató-helyettese,
Zsoldos Gézáné Dr. Tóth Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Konzerváló Fogászati Klinika igazgatója, egyetemi docens.

Fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.