Pesti Srácok

Új múzeum mutatja be a fal történetét Berlinben

Új múzeum mutatja be Berlinben a német fővárost és egész Európát csaknem harminc évig kettéosztó fal történetét.

MTI

A húsvéti hétvégén megnyitott magánmúzeumot a fal leghosszabb megmaradt szakaszánál, az East Side Gallery-nél rendezték be. A Spree folyó partján húzódó 1300 méteres falszakasz végénél, az Oberbaumbrücke nevű világhírű emeletes híd tövében álló egykori raktárépületben kialakított múzeum legfőbb jellegzetessége, hogy kevés a szöveg és sok a színes kép, illetve a mozgókép. Az állandó kiállítás 13 termen keresztül a fal felépítésétől a ledöntéséig (1961-1989) a hivatalosan antifasiszta védőfalnak nevezett határőrizeti rendszer teljes történetén végigvezet, és a világpolitikai összefüggések mellett a fal és a hétköznapi élet összefüggéseit is tárgyalja.

PestiSracok facebook image

Így például bemutatja azoknak a nyugat-berlini gyermekeknek a sorsát, akik belefulladtak a Spree-be, mert játék közben beleestek a Kelet-Berlinhez tartozó folyóba, és nem tudták kimenteni őket, mert a keletnémet határőrök nem segítettek, a nyugat-berlini mentőknek pedig nem volt felhatalmazásuk vízre szállni, vagy nem mertek, mert féltek, hogy a folyó túlpartjáról lőnek majd rájuk. A The Wall Museum East Side Gallery a negyedik "falmúzeum" Berlinben a Bernauer Strassén lévő központi emlékhely és kutatóközpont, a Checkpoint Charlie nevű egykori átkelőhelynél működő magánmúzeum és a szintén a Checkpoint Charlie-nál felállított látványosság, Yadegar Asisi panorámaképe, az "Asisi-körkép" után.

A magánbefektetők által finanszírozott vállalkozás szervezői szerint a kiállítás koncepcióját szakértők mellett a fal ledöntése körüli évek számos vezető politikusával, köztük Hans-Dietrich Genscher volt német és James Baker volt amerikai külügyminiszterrel, valamint Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkárral folytatott beszélgetések révén dolgozták ki. Az első látogatói reakciók a kiállítást tartalmát illetően kedvezőek, de sokan túlzásnak érezték a 12,5 eurós (csaknem 4 ezer forintos) belépődíjat.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.