Pesti Srácok

Budapest-Amszterdam gyalog World Press Photo fődíjat hozott

Gyalog tette meg az utat a World Press Photo 2016 amszterdami díjkiosztójára Warren Richardson, a Budapesten élő ausztrál fotóriporter, aki egy, a magyar-szerb határon készült, menekülteket ábrázoló fényképpel nyerte el idén a pályázat fődíját.

MTI

Richardson csaknem 1500 kilométeres gyaloglás után várhatóan csütörtökön érkezik meg Amszterdamba. A férfi a februárban indult el Budapestről, az út során végig sátorban aludt és nem használt semmilyen navigációs eszközt. "Ez az utazás olyasmi, amit mindig is ki akartam próbálni. Ez azonban most különleges értelmet nyert, miután sok időt töltöttem olyan emberekkel, akik Szíriához hasonló helyekről menekülnek" - mondta az öt éve Budapesten élő szabadúszó fotós.

PestiSracok facebook image

A 47 éves férfi elmondta, eredeti terve az volt, hogy Budapestről elgyalogol Észak-Norvégiába, ahol felkeres néhány olyan menekültet, akikkel tavaly találkozott Magyarországon, és megnézi, miként megy a soruk. Indulása napján azonban értesítették, hogy megnyerte a World Press Photo 2016 fődíját, így változtatott a tervein, és inkább Amszterdamot vette célba. Warren Richardson vasárnap este veszi át a pályázat 10 ezer euró pénzdíjjal járó fődíját. A díjnyertes Egy új élet reménye című fényképén egy férfi látható, amint a sötétség leple alatt kisgyermekével épp átbújni készül a gyorstelepítésű drótakadály alatt. A múlt év legjobb sajtófotójának választott fekete-fehér fénykép 2015. augusztus 28-án éjszaka készült Röszkénél. A zsűri elnöke, Francis Kohn, az AFP francia hírügynökség fotóigazgatója szerint a fődíjas fénykép egyszerűségénél fogva nagy hatású. "A maga egyszerűségében, főleg a szögesdrót szimbóluma által juttatja kifejezésre erejét" - mondta Kohn a díjak odaítélésekor.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.