Pesti Srácok

Kardos-Horváth János zenekara gyereklemezt készített

Rózsi néni, sok a szatyor! címmel gyereklemezt készített a Hahó Együttes, a Kaukázus zenekarban ismertté vált Kardos-Horváth János formációja.

MTI

"Bár ez a Hahó harmadik lemeze, az első olyan, ami igazi csapatmunka terméke, az előző kettő elsősorban rólam szólt. Az utóbbi néhány évben forrtunk össze és megerősödött a közös gondolkodás a gyerekeknek muzsikálásról. A Hahó Együttest könnyen külön tudom választani a felnőtteknek szóló Kaukázus zenekartól, bár mindkettőben én vagyok a frontember. A Hahóban szülő és zenész egyszerre lehetek" - fogalmazott Kardos-Horváth János.

A Hahó 2010 óta létezik, eddig két anyaggal - Földlakó, Kifogyasztók - jelentkezett. Mint a zenész elmondta, az alterockot képviselő, szókimondó Kaukázus mellett a gyerekzenéléshez elsősorban saját gyermekei jelentették az inspirációt: ikerfiai hétévesek, Lenke lánya, aki a Rózsi nénin verset mond, kilenc. "Semmiképpen nem akartam gyerekbizniszként meglovalni a témát. Ösztönösen jött a dolog, számomra egyfajta lelki átváltozást jelentett a folyamat, amely során nemcsak idősebbé, hanem tudatosabbá is váltam. Közben persze bennem vannak a Kaukázussal szerzett tapasztalatok, ami szintén sokat segít a Hahó Együttes építgetésében" - fejtette ki.

A Hahó Együttes muzsikája elsősorban az óvodásokat és a kisiskolásokat célozza meg, őket és szüleiket próbálja szórakoztatva, sztorizgatva az ökotudatosság, a környezetvédelem, az egészséges táplálkozás felé terelni. "Szerintem ha ezekről hallanak, az működni tud, nyithatok bennük egy kis gondolati kaput. Nem árt, ha olyanról beszélünk, aminek van értelme. A környezetvédelem mellett a Rózsi nénin hangsúlyos téma lett a szeretet. Megfigyeltem, hogyha nem hallgatok híreket, és nem netezem, akkor nincs is olyan nagy para és valószínűleg tényleg lehetne olyan jó híreket mondani, ami a gyerekeket érdekli". Az Éljen a szeretet ereje című dalhoz klip is készült.

A zenész megjegyezte, hogy a gyerekzeneírás sokszor egyszerűbbnek tűnik számára, nem kell túlgondolni a dolgokat. "A felnőtt élet mozgatórugóit látva kicsit okosabb lehetek, ha újra átélem a gyerekkori élményeket". A Kaukázusra jellemző irónia a Hahónál is jelen van, itt van például a címadó dal, amelyben a történet nagyon hasonló, mint Kazal László hatvanas évekbeli slágerében, a Cipzárban, csak most nem a villamoson kelt feltűnést egy kis- és nagytáskák között idegesítően pakolgató hölgy, hanem a boltban egy szatyrot szatyorba csomagoló, ráérős néni. "Valóban Kazal száma volt a kiindulópont, A Hahóban játszó Domokos Tibor mutatta meg nekem ezt a felvételt és nagyon megtetszett a történet".

Sokkal könnyebb ráismerni a Quimby megasikerére, a Most múlik pontosan-ra, amely Kardos-Horváth gyerekeknek szóló szövegével Ballagós dal lett. Ez az énekes rádióműsorában született: a hétvégenként a Petőfin jelentkező Anyám tyúkjában mindig egy-egy zenészvendég dalát dolgozzák át. "A műsorban Balanyi Szilárd billentyűs volt ott a Quimbyből, Kiss Tibivel meg nagyon régóta ismerjük egymást, korábban, a K2 nevű formációmban a Suttognak a fák című dalban közre is működött. A Ballagós dallal kicsit ovis apukaként is villogni akartam, a kicsik akkor, tavaly májusban ballagtak az oviban. Köszönet a Quimbynek, hogy ilyen pozitívan álltak a dologhoz".

PestiSracok facebook image

A családi napokon, különböző rendezvényeken feltűnő Hahó Együttes május 29-én, a gyereknapon nem szokványos körülmények között, a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában hallható. "Ott lesz velünk az Anyám tyúkja műsorból Papp Szabi, akivel a Teve vagy ki? című dalt adjuk elő, ami a Supernem Hova megy, ki?-jére íródott, illetve színpadra lép velünk Tarján Zsófi a Honeybeastből, vele A legnagyobb hősből Apa, a legnagyobb hős lett". A szeretetet az anyák is megkapják, az új lemezen a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalra írt Anyák napi köszöntőben - ennek klipje most vasárnap, Anyák napján startol a neten. A Hahó Együttesben Kardos-Horváth János (ének, gitár) mellett Domokos Tibor (ének, szintetizátor, basszusgitár, gitár), Fodor Balázs (ének, furulya) és Prommer Patrik (dob, cajun) szerepel. A zenekar a tervek szerint az Anyám tyúkjában elhangzott gyerekrock-átdolgozásokat is meg fogja jelentetni.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.