Pesti Srácok

Lepárlás – Nádas Péter Az élet sója című könyvéről

A régi házak alapjai nemcsak a földben vannak, hanem a történelemben is. Nádas Péter Az élet sója című 115 oldalas írásának főszereplője a mozdulatlan történelembe vetett, sójáról híres német kisváros, illetve annak néhány jellegadó épülete.

PZL - 061.hu

Nádas városkaraktert készített, olyan képzeletbeli várost rajzolt meg, aminek épületei nem egy-egy sorsfordító eseményben kaptak szerepet, mert e városnak inkább múltja van, mintsem mindent feje tetejére állító történelme. A só e közösség legfőbb kötőanyaga, a jólét és a függetlenség váltója. Nádas allegorikus szövege alapvetően Heidegger költői erejű esszéit juttatja az ember eszébe, csak míg Heidegger ősei táját parcellázza fel, addig Nádas a vendég kíváncsiságával azonosítja a piacterek, a kocsmák és a harangok világát. Míg Heidegger szerint lakni annyit jelent, mint ápolni a jó szokásokat, addig Nádas számára a lakozás a szabadság szinonimája.

PestiSracok facebook image

DSC09291

Nádas Péter a litera.hu felkérésére kezdte el írni 2014 áprilisától egy éven át a 2flekken rovatba Az élet sója című írásait. Betájolja a képzeletbeli, „sójáról híres várost”, ahol motívumokba sűrűsödnek az elmúlt évszázadok történései. Esszében dokumentálta a képzeletbeli közösség azonosságtudatát, lajstromba vette építészeti kincseit, amik összegyűjtik az adott táj jellegadó elemeit, összesűrítik a történelmi tudást, és e feltárások révén megérthetjük a városi táj üzenetét.

A szerző egy éven keresztül havonta egyszer közreadott egy részt sóról, középületekről, kocsmákról, fákról, hitről, harangokról, és a piactérről. “Az alapítólevél olykor hamis, az alapítás mégis valódi” - így kezdődik a könyv, majd feltárul előttünk egy kisváros templomtere, ahol összesűrűsödik a táj és a történelem.

Egy házhoz, templomhoz, polgári közösséghez tartozás egzisztenciális kapaszkodót jelenthet, nem mindegy, hogy milyen e képzelt város arcéle. Nádas a lényeget ragadja meg, amikor a harangokról ír, vagy éppen szóba hozza a stadtadligert, avagy a városiasodás folyamatát. Remek megfigyelő, és mivel tárgyára fókuszál, az érzelmi többletet nem a szív körül kell keresnünk. Nádas a tiszta észnek szenteli visszafogottan archaizáló szövegét, a só a polgáriasodás fűszere. Nemcsak a kereskedelmi szerződések és érdekek egyezése sejlik fel a Forgách András kitűnő rajzaival díszített lapokon, a közösségi erő és önszerveződés. Nádas részint konzervatív ethoszt megidézve megmutatja, hogy milyen szabályszerűségek tartják össze ezt a csengő és bongó és döndülő zűrzavart.

A gazdag város maga választott prédikátort, a helyiek iskolát alapítottak, ahova lányok is járhattak, eltörölték a tandíjat, hogy a szegények kiemelkedhessenek, megszervezték a szegénygondozást, az ellátatlan betegek gyógyítását. A városban a reformáció idején tomboló képrombolás is elmaradt. A mai napig minden a helyén maradt a dómban.

A templom tehát abban segít, hogy be tudjuk tájolni magunkat. Mozdulatlanul áll, Nádas pedig mozgásba hozza a képzeletünket, megmutatja, hogy „az ember törekszik a harmóniára. Hogyne törekedne, ha egyszer saját városa összehangzó mondatait mindenki fölismeri...”

Nádas Péter
Az élet sója
Jelenkor
115 oldal, 2999 Ft

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.