Pesti Srácok

Juhász Ferencre emlékeztek a PIM-ben

Irodalmi esttel, beszélgetéssel, rendhagyó irodalomórával emlékeztek a 2015 decemberében elhunyt Juhász Ferenc költőre hétfőn, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

MTI

Kiváltság, hogy Juhász Ferenc kortársai lehettünk - emlékeztetett a kétszeres Kossuth-díjas költőre a "Mondani, halálig" címet viselő költészetnapi esten az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangsúlyozta: "amíg ilyen költőink vannak, nem vesztettük el a lehetőségét a jobbra, a szebbre taníttatásnak". A hatvanas-hetvenes években a fiatalok izgatottan várták az újonnan megjelenő versesköteteket, irodalmi folyóiratokat - bennük mások mellett Juhász Ferenc költeményeit -, hiszen az irodalom egyszerre volt "valamiféle menekülés és töltekezés". Juhász Ferencnek ebbe a nyelvbe kellett beleszületnie, csak ezen a nyelven írhatott - méltatta a 87 évesen elhunyt alkotót Balog Zoltán.

PestiSracok facebook image

1964 óta ünneplik József Attila születésének napján, április 11-én a magyar költészet napját. A múzeum idén egész napos programsorozattal emlékezett Juhász Ferencre: a költészetnapi estet megelőzően, délelőtt rendhagyó irodalomórával várták a középiskolásokat, délután pedig Fehér László, Konok Tamás és Jovián György festőművészek beszélgettek Juhász Ferencről - számolt be. Az est folyamán a PIM színpadán Csányi Vilmos etológus-író, valamint Ágh István, Kántor Péter és Zalán Tibor költők idézték fel Juhász Ferenc emlékét a költő lányával, Juhász Annával; fellépett Galkó Balázs színművész és a Vujicsics együttes. Csányi Vilmos bevallotta: életében három emberről érezte azt, hogy zsenik, különleges lények. Ezek egyike Juhász Ferenc volt, akinél "úgy lehetett érezni, hogy mindent tud": minden szakma kialakítja és vigyáz saját nyelvére, de Juhász Ferencnél mintha szakmabélivel beszélgetett volna az ember - emlékezett. Egyből nyomdakész, gyönyörű sorokat, költeményeket vetett papírra, melyeknek nem volt szükségük javításra - méltatta a költőt.

Nem mindig ismerték el, hogy Juhász Ferenc a magyar költészet egy kimagasló csúcsa, a hetvenes években például az Élet és Irodalomban támadták meg - politikai alapon - mondta el Csányi Vilmos, aki akkoriban vitacikkben reagált az igaztalan támadásokra, ezzel vívta ki Juhász Ferenc figyelmét. Ágh István felidézte, hogy a nála tíz évvel idősebb Juhász Ferenccel szinte testvéri viszonyt ápolt: zseniről van szó, akinek nehéz volt az élete, de nagyon barátságos, természetes ember volt - hangsúlyozta. Juhász Ferenc első Kossuth-díját 22 évesen vehette át, ami sokakban féltékenységet keltett, majd azok bántották a költőt, akik a díjat adták neki - jegyezte meg. Kántor Péter kiemelte, hogy Juhász Ferenc "valóban a mindenség szerelmese volt". A költőtárs elmondása szerint Juhász Ferenc az életben a pusztulást, a pusztulásban az életet fogadta el és nézte rajongó csodálattal; a szép és a rossz felülmúlhatatlan gazdagsága egyaránt elbűvölte.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.