Pesti Srácok

Németh Antal színházáról a Nemzetiben

Filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón ismerheti meg a közönség a Németh Antal színháza - Életút és pályakép történelmi keretben című könyvet a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) pénteken a Nemzeti Színházban.

MTI

A Nemzeti Színház Kiskönyvtárának második kiadványa, Balogh Géza munkája kismonográfia, Németh Antal (1903-1968) rendezőnek, a Nemzeti Színház egykori igazgatójának pályaképe, mely élettörténetét is tartalmazza. Balogh Géza rendező, bábtörténész szakíró Németh Antal előadásainak kritikai visszhangját is tárgyalja, emellett korrajzot is ad. Számos olyan részlet tudható meg általa, amelyre a munkásságáról szóló korábbi kötetek, Selmeczi Elek és Koltai Tamás munkái sem térnek ki. Ez az első teljes, az egész életutat bemutató, méltató és korrajzot is adó írás, így alapkötetnek számít.

PestiSracok facebook image

Németh Antal nevét a nála egy generációval idősebb Hevesi Sándoré mellett szokták említeni, aki a Nemzeti Színház vezetői posztján az első európai léptékű rendező volt. Németh Antal a 20. század teoretikus rendezői ideálját testesíti meg. Ezt bizonyítja többek között, hogy 1930-ban kétkötetes Színészeti Lexikont jelentetett meg, amely a kor legkorszerűbb színházi kiadványa volt. A művész előbb a szegedi színház rendezőjeként dolgozott, majd 1935-ben, 32 évesen nevezték ki a Nemzeti Színház élére. A Nemzeti vezető posztját 1944-ig töltötte be, ezután 13 évig Budapesten nem rendezhetett. 1958-ban térhetett csak vissza a fővárosba az Erkel Színházban színpadra állított Johanna a máglyán című darabbal, ezt követően pedig újra vidéken, Kaposváron, Kecskeméten és Pécsen rendezett.

Németh Antal a "klasszikus triász" - a Bánk bán, a Csongor és Tünde, valamint Az ember tragédiája színrevitelében jeleskedett. Kilenc alkalommal állította színpadra különböző formában a Tragédiát, de ezen felül színháztörténészként is foglalkozott a művel: összes színpadi megvalósításának két kötetet szentelt. Számos színpadtechnikai újítás is fűződik Németh Antal nevéhez, aminek köszönhetően a Csongor és Tündével nemzetközi sikert is aratott. Bábos munkássága úgyszintén jelentős: barátja és állandó munkatársa volt Blattner Gézának, az európai modern művészi bábjáték atyjának - tette hozzá. Németh Antal a Magyar Rádió drámai osztályának vezetőjeként a Tragédiát hangjátékként is megrendezte, melynek új szereposztással lemezkiadása is született, ennek felvételét a 70-es években újították fel. Az alkotó több ezer feldolgozásra váró kéziratot hagyott örökül. Az életmű szisztematikus feltárása nemrégiben a Magyar Művészeti Akadémiának köszönhetően nagy lendülettel indult újra.

A rendezőről a most megjelent művet 2013 decemberétől folytatásokban már közölték a Szcenáriumban. Balogh Géza, aki tanítványa is volt Németh Antalnak, ezt megelőzően már publikált a rendezőről szóló írásokat, melyekben elsősorban bábos tevékenységét idézte meg, illetve a művészt ért ideológiai támadásokra reagált. A könyvbemutatón Balogh Géza mellett megszólalnak neves tanítványok, pályatársak, kutatók és Németh Antal családjának tagjai. A meghívottak között van Lengyel György rendező, egyetemi tanár, Németh Antal egykori tanítványa; Kurutz Márton, a MaNDa munkatársa, a II. világháború előttről fennmaradt filmdokumentumok gondozója és Erős Péter rendező, operatőr, egyetemi oktató, Németh Antal keresztfia. Az eseményen korabeli fotókat, filmrészleteket is bemutatnak. Jelen lesz Lugosi Lugo László is, aki Németh Antalról életrajzi dokumentumok alapján készített filmet 2008-ban. A kiadvány egy DVD-mellékletet is tartalmaz Premier a Nemzetiben címmel. Apáti Imre Németh Antal instrukciói alapján készült filmalkotása az 1941-es Csongor és Tünde próbáit rekonstruálja. Ezt a 19 perces dokumentumot most adják ki először és a könyvbemutató keretében le is vetítik.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.