Pesti Srácok

Oravecz Imre kapta az Aegon Művészeti Díjat

2016-ban Oravecz Imre Távozó fa című könyve és kiadója számíthat hasonló szakmai és piaci sikerre. A verseskötetet a Magvető Kiadó gondozta. Első kötetét (Héj, 1972) is a Magvető jelentette meg, de Oravecz volt szerzője a Szépirodalmi, a Helikon és a Jelenkor kiadónak is, míg végül tavaly ismét visszatért első kiadójához: a Távozó fa életműkiadásának első kötete is egyben.

061.hu

Oravecz Imre életútja Szajláról, egy kis nógrádii faluból indult, több külföldi út és életkísérlet - Kalifornia, Chicago, Berlin - után most is itt él. Angolul Nádasdy Ádámtól tanult, verseiről az első kritikát Weöres Sándor írta."A költő akkor is költő marad, ha regényt ír" - mondta Oravecz tavaly év végén a Távozó fa könyvbemutatóján. Azt, hogy költő maradt és az Ondrok gödre majd a Kaliforniai fürj című nagyregényei után sikerrel talált vissza a versíráshoz, a Távozó fa eddigi kritikái is bizonyítják.

PestiSracok facebook image

"Nyelvművészetileg kiemelkedő, innovatív, a magyar irodalmi hagyományt újraíró" kötetet keresett a hétfős zsűri a tízes lista díjra esélyes művei között. "Arany János Őszikék-ciklusához fogható költészettörténeti jelentőségű kötet a Távozó fa, úgy beszél a mindannyiunk számára ismerős tapasztalatról, az öregedésről, ahogy magyar nyelven előtte kevesen" - mondta Kulcsár Szabó Ernő, a zsűri elnöke. A zsűri többkörös szavazás után hozta meg döntését, az utolsó körben Térey János: A legkisebb jégkorszak című könyvével maradt versenyben Oravecz kötete.

A szakmai zsűri minden évben új tagokból áll, idén a zsűrielnök Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár mellett Bán Magda újságíró, kritikus, Csuhai István kritikus-szerkesztő, Kúnos László műfordító, egyetemi tanár, László Ferenc újságíró, Schiller Mariann, középiskolai magyartanár és Rostás Eni kritikus voltak a zsűri tagjai. Az Aegon Művészeti Díj ünnepélyes díjátadó gálája és a szerző köszöntése április 20-án 19 órakor lesz a Katona József Színházban.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.