Pesti Srácok

Ryan O'Neal, a Love Story főszereplője 75 éves

Ryan O'Neal amerikai filmszínész, a Love Story főszereplője április 20-án lesz 75 éves. A 70-es évek egyik legkedveltebb sztárja volt, mégis a botrányok, letartóztatások, drogok és a gyermekeitől való elhidegülésének súlya alatt felmorzsolódott ígéretes karrierje.

MTI

Los Angelesben született, szülei a filmes szakmában mozogtak, ő azonban sportolói karrierről álmodozott, nem is esélytelenül: amatőr bokszolóként 13 meccset nyert kiütéssel. A kesztyűket akkor akasztotta szögre, amikor az ötvenes évek végén a család Németországba költözött, mivel író apja a Szabad Európa Rádiónál kapott munkát. Az érettségit is Münchenben tette le 1959-ben. Németországban állt először - kaszkadőrként - kamera elé. Hazatérve - kisebb tévészerepek után - 1964-ben megkapta a Peyton Place című tévésorozat főszerepét, és ezzel elindult a hírnév felé.

PestiSracok facebook image

d214958d-b73e-4d63-8019-bbc6433e3fbd

Élete nagy pillanata 1970-ben érkezett el, amikor 300 jelentkező közül őt választották ki a Love Story főszerepére. A gazdag fiú és a szegény lány, akit Ali MacGraw alakított, társadalmi korlátokat és szülői ellenkezést elsöprő, végzetes szerelme az évtized egyik legnagyobb kasszasikerének bizonyult. Milliók zokogtak a szőke, jóképű színésszel együtt, amint kedvesét kapcsolatuk beteljesedésekor gyógyíthatatlan betegség ölte meg. A történet nem véletlenül volt hiteles: a kémia nemcsak a vásznon, de a valóságban is működött O'Neil és MacGraw között, jóllehet mindketten házasságban éltek. A melodráma a sztárság mellé O'Neal számára egy Oscar-jelölést is hozott.

A kiváló szerep és a rangos jelölés után azonban, furcsa módon alig keresték komoly szerepajánlatokkal. A jelenségre még Hollywood bennfentesei sem tudtak magyarázatot adni, többen azt állították, nehéz volt neki szerepet találni, mert túl jóképű volt, sokan irigykedtek rá. Ügynöke szerint Ryan nagyképűsége, magabiztossága és már-már túlzott férfiassága sokakban ellenszenvet keltett, és mindeközben nem tudott igazán barátságot kiépíteni a filmvilág kulcsszereplőivel. Pedig ott volt az első tíz férfi sztár között - a sorban rögtön Clint Eastwood után -, akikre úgy tekintett a szakma, hogy nevük egyet jelent a biztos kasszasikerrel. Népszerűségének szélsőséges hangulatai és viselkedése sem tett jót. Kiegyensúlyozatlanságát az alkohollal és drogokkal folytatott küzdelme is növelte.

Karrierje lassan halványult el. 1972-ben Barbra Streisand oldalán bolondozott a habkönnyű Mi van doki? című komédiában. Élete legjobb alakítását a következő évben nyújtotta a nagy gazdasági válság idején játszódó Papírhold című drámában, partnere akkor tízéves lánya, Tatum volt, aki minden idők legfiatalabb Oscar-díjasa lett. A hollywoodi legenda úgy tartja, hogy eredetileg O'Neilnek szánták A keresztapa és a Rocky főszerepét is, de végül Al Pacinót, illetve Sylvester Stallonét választották a stúdiók.

Az új évezredben jobbára tévésorozatokban tűnt fel, szerepelt a Született feleségek című komédiában és a Doktor Csont című bűnügyi sorozatban is. A tárgyalótermek világát a való életben is jól ismeri: a vérmes színészt már fiatalon két hónap elzárásra ítélték garázdaság miatt. Lánya, Tatum azt írta emlékirataiban, hogy apja annyira féltékeny volt rá a Papírhold sikere miatt, hogy megverte őt. 2007-ben egyik felnőtt fiával verekedett össze, Ryan még a levegőbe is belelőtt, egy év múlva pedig másik fiával együtt vették őrizetbe kábítószer birtoklása miatt.

A lapok címoldalára az elmúlt évtizedekben csaknem kizárólag magánéletével került föl. Kétszer nősült és vált el, de élete igazi szerelme Farrah Fawcett, a hetvenes évek szőke szépsége, Charlie egyik angyala lett. 1980-tól éltek együtt, gyermekük is született, de nem házasodtak össze. Az élet aztán mintha ismételni akarta volna a filmet: a színésznek a valóságban is át kellett mindazt élnie, amit annak idején a filmvásznon. Ő maga 2001-ben leukémiát kapott, de kigyógyult belőle, a kór azonban 2006-ban kedvesét támadta meg. Farrah Fawcettnek a rákkal vívott küzdelméről nagy vihart kavaró dokumentumfilm is készült, amely milliókat rendített meg. A kezelés azonban nem használt, a színésznő 2009 nyarán elhunyt.

Ryan O'Neal az utóbbi időben igyekezett kapcsolatát rendbe hozni gyerekeivel. 2011-ben Oprah Winfrey show-műsorában békült ki lányával, Tatummal. 2016-ban, 45 évvel a Love Story bemutatója után, Ali MacGraw társaságában ellátogatott a forgatás helyszínére, a Harvard Egyetem kampuszára, ahol lelkes diákok körében elevenítették fel emlékeiket. Emellett újra együtt játszanak A. R. Gurney Love Letters című darabjában, amellyel öt amerikai nagyvárosban lépnek fel. A darab különlegessége, hogy a történet egy szerelmespárról szól, akiknek elválnak útjaik, de leveleken, üdvözlőlapokon keresztül több mint ötven éven át kapcsolatban maradnak egymással.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.