Anarchista zsiráfmamát a gyerekeknek! - Interjú Alexandra Salmelával
Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválra anno a 27, avagy halál teszi a művészt kötettel érkezett Alexandra Salmela. Idén két gyerekkönyvet hozott: a Zsiráfmama és más agyament felnőttek, és a Mimi és Liza barátságát bemutató köteteket. Alexandra Salmelával beszélgettünk.
CSETE BORBÁLA- 061.hu
A 27, az első regényed a lírai, majd dramaturg indíttatás után miképp született?
Specifikus szarkazmus jellemzi a nyelvét, talán onnan is jön, hogy nem az anyanyelvemen, szlovákul, hanem finnül írok. Ugyan finn szakos voltam, a stílusom kétségtelenül eltér a szokásos finn irodalmi szövegnyelvtől. Mindez többlet is lehet, kulturális különbséget is mutat; kicsit más szabályok, esetleg elvárások alá estem. Szlovák tinédzserként verseket írtam, irodalmi lapok közöltek, de 19 évesen úgy éreztem, ez sehova se vezet. A 27 volt az első megjelent könyvem, az addig írt leghosszabb szövegem. Éreztem, milyennek kell lennie, a mondatok hosszának, és noha a finn tudásom szintje nem volt ideális, mégis úgy éreztem, ezt finnül kell írnom.
Fotó: Horváth Péter GyulaHogyan jött a finn nyelv?
A barátom miatt kezdtem finnül tanulni, színházdramaturgiát hallgattam Pozsonyban, Prágában, túl éretlen voltam amikor elkezdtem, nagyon lelkes voltam ugyan, de talán nem jókor fogtam neki. Ezt is zsákutcának éreztem.
Végül saját szlovák fordításban jelent meg a 27?
Félig én fordítottam, és ez a furcsaság a könyv szerkezetének is köszönhető: több narrátori hang szerepel a könyvben, Angie-t, az "én"-narrátort én vittem végig, és a könyv másik felét az a barátnőm fordította szlovákra, aki épp ma este a szállásadóm itt, Budapesten... Egyébként a legújabb könyvemhez lazán kötődik az egyik narrátori hang, az autóé egyfajta folytatást sejtet (még nem olvasható magyarul ez a kötet). Finnországban aki szegény, gyakran vacak autókat vezet, a távolsági busz olyan drága, és vidéken olyan komolyak a távolságok, hogy kell az autó.
Fotó: Horváth Péter GyulaKipróbáltad tehát az összes műnemet, mielőtt a próza mellett kötöttél ki?
A líra után jöttek a dramaturg évek, s végül a próza. Épp a budapesti utam előtt találkoztam Kristian Smeds-sel, az egyik legnevesebb finn színházcsinálóval, aki pedig épp azelőtt Budapesten próbált, egy műhelymunkán találkoztunk, és azt remélem, a mostani szövegem nem marad a fiókban.
A gyerekirodalom felé hogyan fordultál? Egyfajta megrendelt munka volt a Mimi és Liza, a már kész rajzfilm könyvre adaptálása?
Egy kicsit dramaturgi munka volt, rádiójáték is készült aztán belőle. Különböző kalandok egyre mélyítik a két lány barátságát, az első részben hét történet van, ez jelent most meg magyarul. A második kötetnyi mesefüzérben már bátrabban javasolhattam, azt inkább a magaménak érzem. A rádiójáték különös kihívás volt, a rajzfilmben a vak Mimi ugye látható, ám ezt hangban megoldani, az erdő megtapasztalása például... zajok, hangok, ugye az illatok kizártak... és a narrátort megpróbáltuk minimalizálni.
Fotó: Horváth Péter GyulaMiért hívhatják a másik most megjelent gyerekkönyvet, a Zsiráfmamát, anarchistának?
A szülők a meg nem valósult saját álmaik megvalósítására kényszerítik a gyerekeiket. Ebben a mesefüzérben is van egy egyre mélyülő vonulat, a szülőknek szóló réteg, miközben a gyerekeknek címezve is kicsit komolyabb, sötétebb hangvételű lesz történetenként a tónus. Ellophatjuk a kicsik gyerekkorát a tökéletességre törekedve:sportoljon, valami művészi tevékenység elengedhetetlen, és a hangszert is kihagyhatatlannak ítéljük. Először inkább mókásak a mesék, mintha jóban lennének a gyerekek a szülőkkel. Majd a szülők egyre fenyegetőbbé válnak, sőt, a végén maguk a gyerekek szörnyekké lényegülnek át, persze visszaváltoznak, és vicces ismét a feloldás. Ott van a gyerekek-szülők egymásra találásának a lehetősége, ez a legfontosabb!
