Pesti Srácok

Elhunyt a fedett buszmegálló feltalálója

Elhunyt 78 évesen Jean-Claude Decaux francia üzletember, a reklámokból finanszírozott fedett buszmegálló feltalálója, a nevét viselő világelső utcabútor- és reklámplakátcég, a JCDecaux alapítója.

MTI

A cípészcsaládba született Decaux már 15 évesen megkezdte pályafutását a reklámplakátok világában azzal, hogy szabadidejében apja termékeit népszerűsítő poszterekkel ragasztotta tele szülővárosa, a Párizstól északra fekvő Beauvais falait, és már 18 évesen megalapította a később világbirodalommá fejlődő reklámplakátcégét. 1964-ben támadt az a világsikert arató ötlete, hogy a hirdetési lehetőségekért cserébe eső ellen védő buszmegállókat, Franciaországban Abribusnek nevezett esőbeállókat kínál önkormányzatoknak. Az elnevezés később köznévként vonult be a francia nyelvbe.

Elsőként Lyont hódította meg ötletével, majd számos más olyan önkormányzatot sikerült megnyernie, amely saját erőből nem tudta volna megoldani a buszra váró utasok védelmét. A nevét viselő cég később mindenféle más utcabútorra (padokra, bódékra, szemetesekre, nyilvános illemhelyekre) kiterjesztette a koncepciót, amelynek lényege, hogy a hirdetési felületekért cserébe maga finanszírozza azok kihelyezését és karbantartását. Később az ő nevéhez fűződött az ingyenes kerékpárkölcsönzés, a Párizsban Vélibnek nevezett szolgáltatás bevezetése is. Napjainkra a JCDecaux a világ vezető cége lett az utcabútorok tervezése, gyártása és karbantartása terén, valamint a közlekedés hirdetési felületeinek hasznosításában.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.