Pesti Srácok

Kiállítás Hundertwasser és Soicsi grafikáiból Budapesten

Az osztrák Friedensreich Hundertwasser (1928-2000) és a japán Haszegava Soicsi grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban szerdán Kelet és Nyugat címmel.

MTI

A szervezők közleménye szerint a Budapesten először látható, több mint 80 színes alkotást felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel. Míg a később színes rézkarcaival világhírt szerzett keleti festőt a Nyugat világa, kultúrája érdekelte, és ezért 1961-ben Japánt elhagyva Párizsba költözött európai grafikai eljárásokat megtanulni, a nyugati művészt a Kelet vonzotta, és Japánban ismerkedett az ottani fametszési technikával. A kezdetben főleg nonfiguratív festészettel, majd építészettel is foglalkozó Hundertwasser munkáiban ezt követően jól megfigyelhetőek a keleti művészet hatásai, ő volt az első európai, akinek a keze alatt japán fametszők dolgoztak.

A közlemény úgy fogalmaz: az osztrák művész grafikáiban rendkívüli érzékenységgel és figyelemmel ábrázolta a művészetében és gondolkodásában is kitüntetett helyet elfoglaló természetet. Mindez összeköti őt az idén 87 éves Haszegava Soicsivel, akinek a művészetében szintén tetten érhető az ember környezet iránt érzett felelősség. A finom vonalvezetést a szuggesztív absztrakt formákkal párosító munkái japán hagyományokra építenek, ugyanakkor magukban hordozzák a nyugati világ modern művészetének elemeit. A tárlat anyaga egy német magángyűjtemény része, amelyet két évvel ezelőtt a müncheni Künstlerhaus közönsége is láthatott. Az Orient & Occident (Kelet és Nyugat) című kiállítás június elsejétől július 31-ig látható a Gerbeaud-ház Dorottya utcai rendezvénytermeiben - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.