Pesti Srácok

Még zöldebb a szomszéd fűje - A Rossz szomszédság 2. című filmről

Míg a Rossz szomszédság első része a „családbarát ható” kategóriába tartozott, addig a folytatásban - ahogy az ilyenkor lenni szokott - vaskosabbak a poénok és a dzsangák.

PZL – 061.hu

Már a nyitó jelenet sem hagy kétséget afelől, hogy a folytatások logikája szerint durvítani kell. A fiatal házaspár, Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) éppen ráérősen szeretkeznek, amikor a lovagló pózt választó Kelly böfögni kezd és ráhány a mackós alkatú Mac-re. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás. És valóban: a film a kis család és a szomszédba beköltözött Kappa Nu nevű lányszövetség küzdelméről szól, azaz ki üldözi el a másikat a kertvárosi házából.

PestiSracok facebook image

Neighbors 2

Az alapsztori tehát ugyanaz, mint az elő részben, a különbség csak annyi, hogy nem az agyhalott fiúkkal kell betartatni a képzeletbeli csendrendeletet, hanem a beszívott 18 éves lányokkal. Mivel a kis családba hamarosan megérkezik a második baba, Mac és Kelly úgy gondolják, hogy nagyobb házba kell költözniük, ezért eladják a régi fészket. Viszont a vevők a letéti szerződés értelmében 30 napig visszajöhetnek csekkolni, hogy minden rendben van-e az épület körül. És persze pont akkor akarják a szomszéd ház tini csajai a maradék agysejtjeiket is elpusztítani.

19-neighbors 4

A rendező, Nicholas Stoller minden poént túlhajt, mintha nem bízna abban, hogy a nézők elsőre is megértik. Például amikor elsütik a tahó vígjátékok újabban kötelező elemét, a légzsákos poént, azt fél perc múlva megismétli egy másik szereplő is. A "kislány anyu dildójával játszik" című kabarétréfát pedig összesen négyszer sütik el, pedig egy is túlzás volt.

A filmnek viszont jók a karakterei, Zac Efron hozza a minden izomcsoportjára önálló edzésprogramot kidolgozó, de szeretetre vágyó gyépést, Seth Rogen a mackós-szívós cool apucit, Chloë Grace Moretz pedig a tinédzser kamuribancot. Ha másra nem, arra mindenképpen jó ez a generációs cicaharc, hogy rájöjjünk: gyorsan telik az idő, és a Csajok a csúcson szereplőiről a Kappa Nu-s tinik legfeljebb azt mondanák, hogy uncsi milf mamik.

Rossz szomszédság 2.
amerikai vígjáték
Rendezte: Nicholas Stoller
Főszereplők: Seth Rogen, Zac Efron, Rose Byrne
Forgalmazza: UIP Duna

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.