Pesti Srácok

Tizenegy bemutatót tervez a Nemzeti Színház

Öt nagyszínpadi bemutatót, összesen 11 premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is rendez.

MTI

A színház szerdai sajtótájékoztatóján az igazgató - aki a jövő évad négy előadását rendezi - elmondta: a költői színház eszményképe mentén működnek továbbra is, szeretnének nagy szenvedélyeket, emberi érzéseket ábrázolni és újra színpadra állítani a hősöket. Mint mondta, a bemutatók fele ősbemutató. "Ez egy nagyon bátor évad" - jegyezte meg. Kiemelte: szoros együttműködés alakul ki az Eugenio Barba vezette Odin Színházzal, amely meghívta a társulatot Holstebróba, ahol a János vitéz című előadást játsszák több alkalommal szeptember végén, le is fordítják dán nyelvre a művet. Az Odin Színház következő bemutatóját a Nemzeti Színházban tartja októberben. A nagyszínpadon október 7-én Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezésében A krokodilus címmel Dosztojevszkij-művet mutatnak be. A próbák már megkezdődtek és júniusban is zajlanak.

PestiSracok facebook image

Szintén megkezdték már a munkát az 1956-os forradalom évfordulójára készülő Tóth Ilona című előadással. A rendező hozzátette: a tragikus sorsú hős története várhatóan sok érzelmet fog kiváltani, sok vitát fog szülni. Szilágyi Andor művének bemutatója október 21-én Varsóban lesz, a budapesti bemutatót 25-én tartják. A címszerepet játszó Kiss Andrea mellett olyan színészek játszanak a darabban, mint Mécs Károly, Csurka László, Dózsa László és Bodrogi Gyula, akik maguk is megtapasztalták a forradalom napjait. Személyes jelenlétük izgalmas igazságot ad az előadásnak - tette hozzá a rendező. Branislav Nusic A miniszter felesége című darabját Árkosi Árpád rendezésében tűzik műsorra december 16-án. Bozsik Yvette rendező-koreográfus az új évadban is visszatér a Nemzeti Színházba: Michel de Ghelderode Képek Assisi Szent Ferenc életéből című művét 2017. február 24-én mutatják be, a címszerepben Bakos-Kiss Gáborral. Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra a Csíksomlyói passiót 2017 március 10-én. A zenés produkcióban szinte az egész társulat részt vesz.

A Gobbi Hilda Színpadon Ingmar Bergman Szenvedély című művét állítja színpadra Kiss Csaba október 15-i premierrel. A rendező elmondta: Ingmar Bergman a társas kapcsolat mélységeit, konfliktus-zónáit mutatja be plasztikusan, mindenki számára érthetően. Ivan Viripajev Részegek című darabját Viktor Rizsakov rendezi, a bemutatót november 19-én tartják. Katona József Bánk bán című művét Vidnyánszky Attila állítja színpadra, aki elmondta: ez negyedik "találkozása" a művel, amelyet ezúttal kis térben, a stúdiószínpadon rendez 2017 májusi bemutatóval. A Gulág virágai címmel Földes László Hobo szereplésével Vidnyánszky Attila rendezésében készül előadás 2016 őszén. Zsótér Sándor rendezésében Euripidész Hippolütosz című művét 2017. április 9-én mutatják be Törőcsik Mari szereplésével. A Bajor Gizi Szalonban folytatódik az önállóestek sora: Nagy Mari Colm Toibin Mária testamentuma című művét játssza.

A hamarosan záruló évadot értékelve Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: "nagyon gazdag és eseménydús évadon vagyunk túl". Hangsúlyozta: a teátrum nyitott színházként működik, a repertoár csaknem felét befogadott produkciók adják, három év alatt több mint 60 társulat, köztük a vidéki színházak többsége mutatkozott be a Nemzeti Színházban. Kiemelte: ez lesz a színház történetének második legnézettebb évada, az idén a tavalyinál magasabb, 120 ezres nézőszámot várnak. Mint mondta, már létezik egy közönségréteg, amely kíváncsi az előadásaikra, elfogadja a rájuk jellemző megszólalási módot. A nemrég zárult, harmadik alkalommal megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) visszatekintve elmondta, hogy 13 ország 22 előadását láthatta a közönség, a rendezvény a legszínesebb és kiteljesedettebb formában valósult meg és a társulatok visszajelzései is pozitívak voltak. Jövőre is biztosított a MITEM megszervezéséhez szükséges összeg és terveik szerint Silviu Purcarete Faustját szeretnék elhozni.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.