Pesti Srácok

Az új templomosok és Végzet lándzsája – A nácik okkult háborúja című könyvről

A nácik okkult háborúja címmel újabb kötet jelent meg, amely a III. Birodalom ezoterikus fellegvárait és spirituális védműveit mutatja be. Michael FitzGerald semmit nem bízott a véletlenre, így egy bombasztikus alcímet is kapott a kiadvány: Hitler paktuma a sötétség erőivel.

P.Z.L. – 061.hu

A témában nem ez az első magyarul megjelent kötet, először a Stella Maris kiadó publikálta a Nácizmus és ezoterizmus című könyvét a nácizmus okkult eredetéről, ezt követte 2003-ban Nicholas Goodriock-Clarke A nácizmus okkult gyökerei című munkája, majd 2005-ben adta ki az Európa a Mérleg sorozatában Cezary Michalski A nácizmus ezoterikus forrásai című ismeretterjesztő kötetét. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a történelmi tematikával foglalkozó tévécsatornák is több-kevesebb rendszerességgel foglalkoznak a náci okkultizmus mitológiáival, akkor azt mondhatjuk, hogy olyan nagy a téma hazai szakirodalma, hogy diplomamunkát is írhatnánk belőle.

PestiSracok facebook image

Persze, e könyvek tele vannak átfedésekkel, de mindegyikben vannak olyan motívumok, témák, életutak, melyek a többi kiadványban nincsenek, ugyanakkor csak A nácik okkult háborúja tartalmaz képeket, sőt, az is mondhatjuk, hogy képeskönyv, leginkább azoknak a történelemre fogékony diákoknak készült, akik lelkesen forgatják a könyvtárban a hetvenes években készült Képes történelem című sorozat köteteit… Mivel a téma szorosan kötődik a vizualitáshoz, a szimbólumokhoz, ezért meglepő, hogy a korábbi munkák teljességgel nélkülözték a fotókat…

illuminati030210

Bizonyára vannak, akik azért utasítják el ezt a témát, hogy ez maga a történelmi bulvár, ami a maximum a magazinok hétvégi mellékletében fordulhat elő, de ők nincsenek tisztában azzal, hogy az okkult téboly milyen mély hatást gyakorolt a harmadik birodalom közigazgatására, hadászatára, tudományosságára, és a hétköznapok és az ünnepnapok gyakorlataira. A könyv sorra veszi azokat, akik tévképzeteikkel, ezoterikus vízióikkal komoly hatást gyakoroltak a III. Birodalom történelmet alakító politikusaira, többek között Hitlerre is.

És persze, nemcsak a hipnózis, az alkímia és az asztrológia játszott fontos szerepet Németország újrapozícionálásban, hanem olyan titkos rendek is, mint a Thule Társaság, az Arman Rend és a Vril Társaság. Mivel Hitler közismerten mindent tálcán kapott olyan teoretikusoktól, mint Lanz von Liebenfels, Dietrich Eckart, Otto Weininger és Alfred Rosenberg, ezért ha meg akarjuk rajzolni Hitler ezoterikus profilját, a szellemi hátországát is meg kell ismernünk.

Mivel a III. Birodalom számára nem nyújtott alternatívát az évezredes gyakorlattal rendelkező kereszténység, a polgári demokráciák bejáratott intézményi struktúrája, sem maga a kapitalizmus, ezért a náci elit minden alternatív ajánlatot komolyan vett, így a Hyperborea mítoszát is, mely szerint létezett egy árja ország a messzi északon, amit elpusztított a jég, de izgatta őket a katharok hite is. Rosenberg szerint a katharok felsőbbrendűek voltak a keresztényeknél, de szerinte Szent Pált a zsidó összeesküvés ügynöke volt. Nos, Rosenberg volt az, aki lefektette a náci jogrendszer alapjait, tehát nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk látomásait, már csak azért sem, mert az ő ösztönzésére szervezték meg 1937-ben „az elfajzott művészetek” kiállítást…

Tehát aki azt gondolja, hogy e könyv közelebb áll az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című film világához, mint a történettudományhoz, nos, az nagyon is téved. Kétségtelen, hogy zavarba ejtőek azok az eszelős tanok, amelyek megdelejezték a nácikat, de akkor is közük van a nagybetűs történelemhez, ha sokan inkább a kalandregények világába száműznénk Madarász Henrik reinkarnációit és a Végzet Lándzsáját.

Michael FitzGerald
A nácik okkult háborúja
Kossuth
208 oldal 3990 Ft

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.