Pesti Srácok

Csalásért felfüggesztett börtönre ítélték Zalatnayt

Jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Zalatnay Sarolta énekesnőt kedden a Budapest Környéki Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás miatt.

MTI

A törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Budaörsi Járásbíróság tavaly márciusi határozatát, azzal kiegészítve, hogy most - tekintettel arra, hogy visszaesőnek számít - a próbaidőre pártfogó felügyelőt rendelt ki Zalatnay Sarolta mellé. A másodfokon eljáró bíróság is bizonyítottnak látta, hogy a vádlott 2010-ben több részletben csaknem kétmillió forinttal károsította meg egyik ismerősét, egy állatvédelmi alapítvány elnökét. Az énekesnő, aki segítette a szervezet munkáját, a vezetőjétől többször is kölcsönt kért, de nem fizette vissza.

PestiSracok facebook image

Zalatnay Sarolta az ítélethirdetés után is ártatlanságát hangoztatta, védője pedig az újságíróknak azt mondta, elképzelhető, hogy az ítélet kézhezvétele után a Kúriához fordulnak rendkívüli jogorvoslatért. A törvényszék a büntetés megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy hasonló bűncselekményért Zalatnay Saroltát 12 évvel korábban már elítélték, enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az idő múlása.

A tényállás szerint Zalatnay Sarolta 2010 nyarán ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetőjével, akinek felajánlotta segítségét és kapcsolatait. Zalatnay Sarolta egy beszélgetésben szóba hozta, hogy nem tudja fizetni lízingelt autója törlesztőrészleteit, az alapítványi vezető ezután befizette az énekesnő félmillió forintos hátralékát, és abban állapodtak meg, hogy azt néhány héten belül visszafizeti. Zalatnay Sarolta azonban nem fizette vissza az adósságát és újabb kölcsönöket kért - részben arra hivatkozva, hogy lánya rövidesen örökséghez jut - ám azokat sem adta meg.

A vádlott az utóbbi kölcsönöket a bíróság előtt nem is ismerte el, a lízingtartozásról pedig azt mondta, annak befizetéséről csak később értesült, és azt baráti ajándékként, köszönettel fogadta, nem pedig kölcsönként. A per tehát lényegében arról szólt, mennyi pénzt kapott Zalatnay Sarolta az alapítvány vezetőjétől, a tartozás átvállalása kölcsönnek számított-e vagy baráti ajándéknak. Az énekesnő a tárgyaláson azt mondta: valójában az állatvédelmi alapítvány vezetője volt az, aki őt, illetve a hírnevét, ismertségét kihasználta saját érdekében.

A törvényszék szerint azonban Zalatnay Sarolta nem is akarta és nem is tudta volna visszafizetni a különböző célokra kölcsönkért összegeket, a pénzkérési sorozatot ezért értékelték folytatólagos csalásként. A bíróság döntése értelmében az énekesnőnek vissza kell fizetnie a kölcsönkért 1,9 millió forintot a sértettnek, a szervezet vezetőjének az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül. Zalatnay Sarolta a tárgyaláson azt mondta: 56 ezer forintos nyugdíjából, 100 ezer forint körüli jogdíjbevételből, valamint fellépései alkalmából kapott "gázsiból" él, de jövedelme egy részét tartozásai miatt elvonják.

Az énekesnő a tárgyalás után újságírókkal közölte: nem ilyen ítéletre számított, az "nagyon gáz", de megnyugodott, hogy nem kell újra börtönbe vonulnia, és így tovább tud dolgozni, énekelni, fellépéseket vállalni. A Budapest Környéki Törvényszék épületében tartott tárgyalást egy nagyobb teremben kellett megtartani a jelentős médiaérdeklődés miatt.

A Cinivel készült interjúnkat ittolvashatja.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.