Pesti Srácok

Cseh-magyar színházés zene a Zsámbéki Rakétabázison

Tíz színházi előadás Csehországból, Erdélyből és Magyarországról, öt koncert, szabadtéri mozi, workshopok - többek között ezeket a programokat kínálja a Zsámbéki Rakétabázison első alkalommal megvalósuló Y.EAST fesztivál. A cseh-magyar színházi és zenei találkozót június 30. és július 3. között rendezik meg az egykori katonai bázison.

MTI

A helyszín sokéves története során első alkalommal lesz módjuk a látogatóknak ott tölteni az éjszakát is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A fesztivál a négynapos belépők és a napijegyek mellett lehetőséget kínál sátorozásra is. A színházi program szervezői a fiatal színházi generáció alkotásait helyezik a középpontba. A fesztiválon Csehországból többek között a Szigorúan titkos, avagy durván erkölcstelen című projekt alkotói vesznek részt, akik tavaly a Katona József Színházban megrendezett Csekkold! fesztiválon mutatkoztak be. Az előadást nemcsak a közönség, hanem a kritika is jól fogadta. A csapat Mickey Mouse halott című, új szerzői projektje az álmok és rémálmok világába kalauzolja a nézőket. A Szentföld című, többszörösen díjazott előadás fekete humorral reflektál a vallási fanatizmus és a közel-keleti konfliktus témájára.

PestiSracok facebook image

Erdélyből két vígjáték érkezik: a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió az ír Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabjával, a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig az Isteni színjáték, avagy című szerzői előadással. A fesztiválon további hat vendégelőadásra, illetve cseh és magyar zenekarok koncertjeire, filmvetítésekre és egyéb kísérő programokra is várják a közönséget. A rendezvényről bővebb információ a www.yeast.hu oldalon található.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.