Pesti Srácok

Gyógynövény napot rendeznek Majkon

A Forster Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteség udvarán vasárnap a gyógynövények titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók, miközben az egyház gyógyító szentjeinek története is megelevenedik.

MTI

Az érdeklődők megismerhetik Szent Romuald, a kamalduli rend alapítójának munkásságát, Szent Hildegárd életét, valamint Szent László vízfakasztó legendáját. A gyógyító hit címmel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatai zárják a napot. Az eseményt színesíti a Golgota gospel kórus fellépése, Bálint Károly és tekerőlantosainak előadása, a gyerekek betegségek gyógyításával kapcsolatos népi mondókákat tanulhatnak, játékosan ismerkedhetnek a gyógynövényekkel. A látogatókat egész nap gyógynövény és kézműves vásár is várja.

Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, Közép-Európában azon kevés remeteség egyike, amelyek épülete és környezete eredeti formájában maradt fenn. A remeteség 17 cellaháza közül hét apartmanházként rendszeresen fogad látogatókat. A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték el építeni, alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehércsuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással. A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amikor a rendet feloszlatták, a berendezés egy részét pedig elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.