Pesti Srácok

Meat Loaf összeesett a színpadon, kórházba vitték

Összeesett a színpadon Meat Loaf amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén csütörtök este.

MTI

A 68 éves zenészt kórházba vitték, állapotáról nem közöltek információt. Meat Loaf az utóbbi napokban betegségre hivatkozva lemondta a kanadai turné két másik fellépését. Az Edmonton's Jubilee Auditoriumban tartott koncertről készült felvételen látszik, hogy amikor az énekes az I Would Do Anything For Love című dalát énekli, elejti mikrofonját és a földre zuhan. Zenésztársai odasietnek hozzá, a zene azonnal elhalkul. Az albertai egészségügyi központ szóvivője elmondta, hogy bevittek hozzájuk a koncertcsarnokból egy pácienst, ám személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta az azonosítását és a felvilágosítást egészségi állapotáról.

Meat Loaf, valódi nevén Marvin Lee Aday legismertebb albuma az 1977-es Bat Out of Hell, amely az egyik legnagyobb példányszámban eladott lemez a világon. Az amerikai rocker már 2013-ban úgy nyilatkozott, hogy Last At Bat elnevezésű turnéja lesz az utolsó, mivel az elmúlt években sok egészségügyi problémával kellett megküzdenie.
Meat Loaf 2007-ben lemondott egy európai turnét, miután cisztát találtak a hangszálain. Később ismét megrémítette rajongóit, amikor 2011-ben összeesett a színpadon: az eszméletvesztést akkor korábbi agyrázkódásával és asztmájával magyarázta. A zenész azonban továbbra is vállalt fellépéseket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.