Az érzéki Modigliani jön a Várba
A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást (köztük 61 Modigliani-művet) – aktokat, portrékat és szobrokat – felvonultató tárlatra a világ több nagy múzeuma és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.
061.hu
A nagyszabású kiállítás szobrokon, festményeken és rajzokon mutatja be Amedeo Modigliani (1884–1920) életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. A Modigliani életét övező mítoszok, az árveréseken elért rekordárak gyakran elterelik a figyelmet az alkotó valódi művészi teljesítményéről. Modigliani ugyanis úgy vált az európai modernizmus egyik legfontosabb mesterévé, hogy valójában soha nem tért el a klasszikus műfajoktól és a klasszikus formálástól. A kiállítás célja, hogy bemutassa az egyéni utat járó művész munkásságának sokrétűségét, egyedi modern ízét. A fiatal Modigliani 1906-ban érkezett Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmartre-i, majd a montparnasse-i művészi körökbe. A kiállítás különös hangsúlyt fektet e két meghatározó helyszín szellemi, művészi közegének és főbb szereplőinek ismertetésére.
A tárlat öt szekcióra tagolódik. Modigliani ma elsősorban jellegzetes, finoman stilizált arcképeiről, érzéki aktjairól ismert. Kevesen tudják azonban, hogy kezdetben leginkább szobrászként szeretett volna érvényesülni. Ezért a kiállítás nyitó szekciója, Az emberiség temploma, a művész 1909–1914 között kibontakozó szobrászati tevékenységét helyezi előtérbe. Az emberi arc vonásaira összpontosító plasztikáit az őket ihlető egzotikus művészeti tárgyak – afrikai maszkok, ókori egyiptomi és kükladikus szobrok – kíséretében mutatjuk be. Emellett a kortárs alkotók (Constantin Brâncuși, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz, Henri Laurens) műveivel kiemelt párhuzamok mutatják, hogy Modigliani jól ismerte a korabeli szobrászat legfrissebb vívmányait és tisztában volt a párizsi avantgárdot foglalkoztató esztétikai, formai kérdésekkel is. Mindezek ellenére rossz fizikai állóképessége és pénzhiánya miatt kénytelen volt abbahagyni a kő megmunkálását. 1914-től Modigliani ismét kizárólag a festészetnek szentelte magát, és stílusa alapjaiban változott meg. Korábban a fauvizmus és a posztimpresszionizmus hatására hangsúlyos sötét kontúrokkal társította az intenzív színeket. A háború kezdetén, majd 1915-ben készült korai, a Vissza a festészethez című kiállítási szekcióban összegyűjtött portréi arról az állhatatos útkeresésről tanúskodnak, amelynek során rátalált saját stílusára.
A kiállítás harmadik egysége (Az avantgárd arcképfestője) a festő munkásságának meghatározó hányadát kitevő arcképeken mutatja be Modigliani visszatérését a festészethez. Kiemelt hangsúly kerül a művésztársairól készített portrékra, amelyek izgalmas körképet mutatnak a festő baráti közegéről és az 1914–1918 közötti párizsi művészeti élet szereplőiről. A különös arcképcsarnokban feltűnnek a Montparnasse olyan egyéniségei, mint a kor kiemelkedő költői, Max Jacob és Jean Cocteau, vagy a háború évei alatt Párizsban elő – ismert és kevésbé ismert – külföldi alkotók (Diego Rivera, Ossip Zadkine, Viking Eggeling). A tárlat egyik különlegessége, hogy a portrék több esetben a Modiglianihoz közel álló festők – Moïse Kisling, Celso Lagar vagy Chaïm Soutine – alkotásaival kerülnek párhuzamba, kiemelve a művésztársak közötti kapcsolódási pontokat és különbségeket.
1917-ben különleges lehetőség nyílik Modigliani számára: akkori támogatója, a lengyel származású műkereskedő és költő Léopold Zborowski modelleket, műtermet és pénzt biztosított neki egy aktsorozat elkészítésére. A negyedik egységben látható aktok kiválóan szemléltetik, hogy a régi mestereket is jól ismerő olasz művész miként értelmezte újra a hagyományos műfajt.
A kiállítás utolsó szekciója, A dél vonzásában, a harmincöt éves korában elhunyt alkotó életének utolsó két évében készült műveire összpontosít. Modigliani, azt remélve, hogy egészségi állapota jobbra fordul, 1918–1919-ben több hónapot töltött Nizzában és környékén, ahol szoros barátságot kötött az ott élő művészekkel, többek közt a japán Fudzsita Cuguharuval és az orosz származású Léopold Survage-al. Dél-Franciaországban ismét előtérbe került az olasz festő Paul Cézanne iránti rajongása: a szekciót záró, ismeretlenekről készült utolsó arcképek a nagy provence-i mester hatását tanúsítják.
A kiállítás kurátorai: Kovács Anna Zsófia (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria) és Sophie Lévy, Jeanne-Bathilde Lacourt, Marie-Amélie Senot (LaM, Villeneuve d’Ascq). A tárlatot kétnyelvű (magyar-angol) katalógus kíséri.
A kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzem – Magyar Nemzeti Galéria, a Réunion des musées nationaux – Grand Palais, a Villeneuve d’Ascq-i LaM (LaM – Lille Métropole Musée d’art moderne, d’art contemporain et d'art brut) és a helsinki Ateneum Art Museum együttműködésében, valamint a párizsi Musée de l’Orangerie szakmai támogatásával és a Musée national d’art moderne – Centre Pompidou kiemelt kölcsönzésével valósult meg. Ezen kívül jelentős műtárgyak érkeztek még a Musée national Picasso-Paris, a bécsi Albertina, az amszterdami Rijksmuseum, a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a párizsi Musée du Louvre, illetve az egyesült államokbeli Philadelphia Museum of Art és a Dallas Museum of Art gyűjteményéből is.
