Pesti Srácok

A nemzeti összetartozás napja

Június negyedike a megemlékezés, a számvetés és az erőgyűjtés napja - mondta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a nemzeti összetartozás napján, szombaton a fővárosban.

MTI

Szilágyi Péter a Magyarság Házában rendezett központi ünnepségen azt mondta: 1920. június 4. egy égbekiáltó igazságtalanság jelképe, az ezeréves, Kárpátok gyűrűzte magyar állam feldarabolásának dátuma, a magyar nemzet rendkívüli meghurcolásának kezdete. A nemzetiségi elv egyenes arculcsapása, ahogyan Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője akkor fogalmazott - közölte. Emlékeztetett rá, hogy magyar családok százezreit szakították el az anyaországtól, Prága, Bukarest és Belgrád fennhatósága alá rendelve őket. Megpróbáltatások sora vette kezdetét: kitaszítottság és jogfosztottság, a megmaradásért folytatott küzdelem várt a magyarságra. Elkobzott magyar ingatlanok, kettétört sorsok Kárpát-medence szerte. "96 esztendeje viseljük ezt a fekete gyűrűt" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Noha a nemzet a 20. század során "a hátán cipelt kereszt súlya alatt többször meghajlott", minden egyes alkalommal felegyenesedett. Így volt ez a 1920-as és 1930-as években, a második világháború, majd 1956 terrorja és a szocialista internacionalizmus diktatúrája után is. Pedig tiltották a nemzet fogalmát, a nemzeti jelképeinket, üldözték a magyar himnusz puszta eléneklését, és felszámolták a külvilág megannyi menedékét - idézte fel Szilágyi Péter, hozzátéve, hogy a teher megerősítette a magyarságot.

Elválasztva éltünk egymástól, de legbelül, a lelkek mélyén megmaradt nemzetünk értékeinek tudata - mondta, hozzátéve: az ezeréves Kárpát-medencei Magyarország örökségét nem sikerült, nem lehetett eltörölni. "Kolozsvár örökre őrizni fogja Mátyás emlékét, Szabadkán mindig lesz, aki Kosztolányi nyelvén beszél, Nagyszombaton Pázmányért szól a mise és Verecke híres hágója a magyar haza szimbolikus része" - fogalmazott. Kiemelte: az önbecsülés és a nemzet tiszteletben tartása cselekvésre kötelez mindenkit. Sorsunkat kézbe véve, együtt, egymást segítve könnyebben tudjuk a magyarság nagy családjának ügyét képviselni - fogalmazott.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a polgári kormány 2010-ben egyértelműen kinyilvánította: mindent megtesz a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarságért, hogy újraalkossák azt, ami Trianonban elveszett. Szilágyi Péter idézte az alaptörvényt: "Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarság sorsáért", hozzátéve, hogy ezzel felelősségvállalásukat a nemzethez és nem az államhatárokhoz kötötték. Elmondta: az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtésével már 800 ezer külhoni magyar tett állampolgársági esküt, a választójog kiterjesztésével az Országgyűlés épülete ismét a nemzet képviselőházává vált, a nemzet közjogi egyesítése megtörtént.

Szólt arról is, hogy nemzetpolitikai programok a közösségépítésre helyezik a hangsúlyt. Ha kell óvodát, iskolát, kollégiumot építenek, egyetemet alapítanak, templomot újítanak fel, és a nemzetpolitika középpontjába helyezték a gazdasági szempontokat. Kiemelten támogatják a külhoni magyar szakképző intézményeket és a fiatal magyar vállalkozókat. Elindították minden idők legnagyobb vajdasági és kárpátaljai gazdaságfejlesztési programját, amelyet a Muravidék, Drávaszög, Erdély és Felvidék követ - sorolta. A Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program a diaszpórában és a szórványban élő magyar közösségeket segíti, míg a Mikes Kelemen-programban a tengerentúli magyar értékeket gyűjtik, a Határtalanul! programban pedig kárpát-medencei diákok tízezreinek nyílik lehetőségük arra, hogy személyes élménnyé váljon az osztálykirándulás.

Európa és benne nemzetünk megmaradásának alapja a sokszínű, ám mégis egységes kultúránk. A kultúraváltás Rubiconja előtt toporgó Európában még mindig sokan vannak azonban, akik nem értik ezt - mutatott rá, hozzátéve: éppen ezért "nem engedhetünk a nekünk kijáró tiszteletből". Kijelentette: nem kérnek egyebet, csak azt, ami Európa nyugati felén elfogadott és mi is megadunk másoknak. Nyelvi jogokat a Felvidéken, törvény előtti egyenlőséget Erdélyben, az európai élethez méltó lehetőségeket Kárpátalján. Önrendelkezést, autonómiát a magyar közösségek számára - fejtette ki, jelezve: mindig fel fogják emelni a szavukat, ha magyarságáért bárkit is hátrányosan megkülönböztetnek, mindig ott fognak állni a segítségre szoruló nemzetrészek mellett. Nem engedünk abból, ami jár, nem engedünk a 48-ból - mondta a helyettes államtitkár, aki szerint ha így cselekszenek, képesek lesznek piros betűs ünnepeket írni a jövő történelemkönyvébe és büszkén, "veszteségeinket sohasem feledve megélni magyarságunkat".

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.