Pesti Srácok

A Saul fia alkotói az amerikai filmakadémia tagjai

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal azután, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.

MTI

Nemes Jeles László két meghívást is kapott: egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként, így egyike annak a 18 filmesnek, akiket több szakma is meghívott. Nekik dönteniük kell, melyik tagozat ajánlatát fogadják el. A meghívottak 46 százaléka nő, 41 százaléka kisebbségi, 59 országot képviselnek - olvasható az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) honlapján. Ha mindenki elfogadja az ajánlatot, a tagság 27 százaléka lesz nő, 11 százaléka nem fehér. Az eddigi arány 25 és 8 százalék volt. A meghívott színészek között Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes és America Ferrera is szerepel. Az akadémia a tagság sokszínűségét akarja növelni azzal, hogy meghívta Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt vagy Fitzgerald Diggs zenészt, aki a Wu Tang Clan tagja és RZA néven ismert.

PestiSracok facebook image

Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak - mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke. Kiemelte, hogy a testület évek óta igyekszik a főként fehér férfiakból álló tagságát sokszínűbbé tenni. A filmakadémia tagsága hosszú ideje vita tárgya Hollywoodban. Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve csak fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban. A kormányzótanács ezért január 21-én rendkívüli ülést tartott, amelyen döntöttek arról, hogy nagyobb arányú női és kisebbségi tagság felé nyit az akadémia.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.