Pesti Srácok

Harmadik a Magyar Posta bélyege a WIPA Grand Prix-n

Harmadik helyezett lett a Magyar Posta 200 éve írta meg Katona József a Bánk bánt című bélyege a 2015. évi bélyegek körében meghirdetett nemzetközi bélyeg-szépségversenyen, a rangos bécsi WIPA Grand Prix-n.

MTI

Az alkalmi bélyeg kibocsátásával a Magyar Posta Katona József (1791-1830) Bánk bán című drámájának bicentenáriumát köszöntötte. A bélyegképen Rohn Alajos rézmetszete nyomán Gertrudis és Bánk színpadi jelenete látható. A bélyeg érdekessége, hogy UV-fényben Katona József portréja és aláírása tűnik elő - olvasható a Magyar Posta honlapján. A bélyeget Weisenburger István grafikusművész tervei alapján 200 ezer példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta és 2015. március 19-én jelent meg. A versenyben az első helyezett Svájc, a második helyezett Csehország nemzeti postája lett. A WIPA (Wiener Internationale Postwertzeichen Ausstellung) nagydíjat először az 1981-es bécsi bélyeg-világkiállításra hirdették meg, és azóta évről évre ismétlik. Magyar bélyeg többször végzett már a dobogón, 2013-ban első helyezést ért el a Magyar Szentek és Boldogok I. című bélyegkisív - I., 2014-ben a Seuso kincsek hazahozatala című blokk - II. helyezett lett.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.