Pesti Srácok

Jazz mindenkinek - Alba Regia Feszt!

Augusztus 9-11-ig ismét eluralkodik a zeneőrület Székesfehérvár belvárosában! A világhírű német Mo’Blow mellett a hazai jazz-funk szcéna krémje vonul fel a színpadokon. Többek között Szakcsi Lakatos Béla, a Garami Funky Staff, a Varga János Project, az Oláh Krisztián Trió, a Kéknyúl Hammond Band, KosziJanka és az Irie Maffia énekesnő, Sena koncertjeit élvezhetjük idén.

061.hu

Újjászületése óta idén harmadik alkalommal lesz Alba Regia Feszt a királyok városában. A három napos fesztivál ez alatt a röpke pár év alatt máris hazánk egyik legjelentősebb zenei eseményévé nőtte ki magát. Az idei évben két helyszínen várják a jazz, a funk és általában véve a jó muzsikák szerelmeseit Székesfehérvárra. A berlini Mo'Blow az egyik legizgalmasabb jazz-funk csapat a nemzetközi palettán, koncertjük garantáltan felrázza majd kedélyeket. Vidám, energikus zenéjükkel még egyszer utoljára megörvendeztetik a közönséget. 2016. augusztus 10-én a Hotel Magyar Király előtti téren búcsú turnéjuk keretében látogatnak el Magyarországra. Vissza nem térő alkalom!

PestiSracok facebook image

A fesztivál első napján Szakcsi Lakatos Béla illetve a Varga János Poject koncertjét hallhatjuk ugyanitt, másnap a Mo’Blow előtt a Garami Funky Staff muzsikál, de a záró nap is ígéretes: a nagyszínpadon KosziJanka, a Kék Nyúl Hammond Band és a hátborzongatóan sexi hangú, Sena lesznek. Az idei Alba Regia Feszt a dívák fesztiválja, tehetséges és gyönyörű énekesnők csokra várja a lágyságra és finom muzsikára éhezőket; Munkácsy Esztert és – a 2015-ös Fehérvár Hangja nyertes - Zabos Reginát is láthatjuk a nagyszínpadon.

A Múzeum Udvar meghitt légkörében pedig többek között Vörös Janka, az Oláh Krisztián Trió és a Várallyay Petra Trio nyújtanak majd felejthetetlen élényt. A nagy történelmi és kulturális múlttal rendelkező város 1967-től csaknem húsz éven át otthont adott az Alba Regia Jazz Fesztiválnak. A fesztivál két főszervezője, Mits Gergő, előadóművész, a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének vezetője, többek között a United zenekar basszusgitárosa és Vörös Tamás, előadóművész, a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatója. Céljuk egy hosszútávú zenei projekt kialakítása, nemcsak a nyári fesztivál keretein belül, hanem egész évre kiterjesztve.

A fesztivál küldetése az ifjú tehetségek támogatása is. Idén ezt jól tükrözi a Bartók Béla téren felállított színpad, melyen Fehérvár Hangja 2016 verseny döntősei lépnek fel. Az augusztus 9-11-ig tartó Alba Regia Feszt nagyszínpados koncertjei Székesfehérvár város támogatásának köszönhetően ingyenesen látogathatóak

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.