Pesti Srácok

Lézershow és hajófelvoulás is a váci vigalomban

Koncertek, kiállítások, lézershow és lampionos hajófelvonulás is színesíti a XXIV. Váci Világi Vigalom programjait július 22. és 24. között.

MTI

A négy színpadon zajló eseményeken kívül 8 templomi koncertet, 17 kísérőprogramot, valamint 22 állandó és időszaki kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők - közölte a Madách Imre Művelődési Központ. A rendezvénysorozat a Székesegyház óratornyából, a Váci Ifjúsági Fúvószenekar rézfúvósainak közreműködésével reneszánsz és barokk fanfárok hangjával kezdődik, majd Händel művek csendülnek fel a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar és a Vox Humana Énekkar előadásában, Sándor Bence vezényletével. Ezt követően hagyományőrző felvonulás indul a Konstantin térről Ónodi Béla vezetésével a térség néptánccsoportjaival, amelyet a nézőkkel tartott közös össztánc zár a főtéren.

PestiSracok facebook image

A Duna-parti és a főtéri színpadon pénteken a Takács Tamás Blues Band, a Revue zenekar és a Wellhello lép színpadra. Szombaton a Papp-Sárdy N.B.B. és az Ismerős Arcok zenél, valamint Révész Sándor és Závodi János adja elő a Piramis együttes dalait. Másnap Varga Miklós és a Band, Pálinkás Gergely és zenekara, valamint a Hooligans szórakoztatja a közönséget. A rendezvényen fellép mások mellett a Katáng, Gubás Gabi, a The Early Sundayz és a Fugato Orchestra, valamint helyi alkotók, művészeti csoportok és zenészek. A VácMyLife színpadon többek között az Acoustic Rock Jam, a Rocken Dogs hard-rock banda, a hip-hop stílust képviselő Bloo Blasco és a verőcei DJ Span ad koncertet.

A városban található galériák a vigalom ideje alatt vagy azt megelőzően nyitják tárlataikat, így az állandó gyűjtemények mellett számos alkotóművészeti kiállítás várja az érdeklődőket. A hétvégén két látványos eseményt is megtekinthetnek az érdeklődők: péntek este animációs lézershowt mutat be a Lasershow6, másnap lampionos hajófelvonulás lesz, melyre július 20-ig lehet jelentkezni a műsorfüzetben megadott telefonszámon. A gyerekműsorok és kézműves foglalkozások mellett gyermekudvar, népi fakörhinta, játékok palotája és játékpark is várja a családokat a Görög templom udvarán.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.