Pesti Srácok

A Nemzeti Múzeum legyen a magyar múzeumi élet központja

A Magyar Nemzeti Múzeum feladata, hogy a hazai muzeológiának minél több szempontból központja legyen.

MTI

A Nemzeti Mőzeum élére július 1-jével öt évre kinevezett Varga Benedek hangsúlyozta: a Nemzeti Múzeum törekedni fog arra, hogy még nagyobb mértékben forduljon a nyilvánosság felé, ehhez még több eszközt találjon meg, még több fórumot alakítson ki, és még komplexebben mutassa be mondanivalóját a közönségnek. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum éléről érkezett szakember hozzátette: az eddigihez hasonló mennyiségű kiállítást tervez, de jobban ki szeretné használni az internetes felületeket, a Facebook, a YouTube nyújtotta lehetőségeket, valamint több mozgóképes tartalmat szeretne előállítani, és ezeket akár az MTVA csatornáin keresztül közzétenni.

PestiSracok facebook image

Varga Benedek kitért a Múzeumkert tervezett rekonstrukciójára is: július közepén tekintik át a kertrekonstrukció ötletpályázatának eredményeit, ezt követően írják ki a tervpályázatot, majd az újjáépített kert 2018 tavaszán nyílhat meg. A parkolás biztosan megszűnik a Múzeumkertben, amelynek a mostani kettő helyett négy bejárata lesz - árulta el. Úgy kell egy modern kertet építeni, hogy az megőrizze a reformkori kertépítészetre jellemző hangulatát, és ki tudja szolgálni a hagyományosan itt megtartott nagyrendezvényeket, például a március 15-i ünnepséget vagy a Múzeumok majálisát.

A Nemzeti Múzeum feladata lesz, hogy a magyar muzeológiának minél több szempontból központja legyen - hangsúlyozta a főigazgató, aki együttműködést tervez többek között a szentendrei Skanzennel, a Néprajzi Múzeummal, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, a Természettudományi Múzeummal és számít a határon túli magyar és a vidéki múzeumok kooperációjára is.

A sikeres hazai példák mellett fontos megérteni, mitől működik jól a New York-i Metropolitan Museum, a British Museum vagy a Dán Nemzeti Múzeum és számos más intézmény, amelyektől sokat lehet tanulni. Ez persze nem fog azonnal menni, két-három év is kell a látható változáshoz - figyelmeztetett. Varga Benedek elismerően szólt elődje tevékenységéről; elmondása szerint Csorba László nagyon jó munkát végzett csapatával, amelyre lehet alapozni: fontos kiállításokat vittek például a Távol-Keletre, és megújították az MNM auschwitzi, törökországi és bulgáriai kiállítóhelyeit is. "Összességében azt szeretném, hogy a Nemzeti Múzeum még fajsúlyosabb legyen a múzeumi palettán, olyan intézmény, amely mindenkinek sokat nyújt, a szakmának és a közönségnek egyaránt"

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.