Pesti Srácok

Augusztus 9-én temetik Szegedy-Maszák Mihályt

Augusztus 9-én a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténészt.

MTI

Szegedy-Maszák Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó időszakának kutatója július 24-én, életének 74. évében hunyt el Budapesten. A nemzetközi hírű irodalomtörténész búcsúztatása augusztus 9-én, kedden 14.30-kor kezdődik a Farkasréti temető ravatalozójában, református szertartás szerint.

PestiSracok facebook image

Szegedy-Maszák Mihály 1943. június 23-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-magyar szakán 1966-ban szerzett tanári diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen. Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként, majd az ELTE művelődéstörténeti tanszékének docense, 1990-től egyetemi tanára, 1992-94-ben a 19. századi irodalom tanszékvezetője, 1994-től a BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék vezető egyetemi tanára lett. Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó története volt.

Magyarországi katedrája mellett számos külföldi egyetemen is tanított vendégprofesszorként. 1978-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, akadémiai doktori értekezését 1989-ben védte meg. Az MTA levelező tagjává 1993-ban, rendes taggá 1998-ban választották. Számos tanulmányutat tett Párizsban és az Egyesült Államokban, Angliában. 1984-ben, 1987-ben, majd 1988-90-ben a bloomingtoni Indiana Egyetem vendégtanára, majd tanszékvezető professzora volt. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1994-ben elnyerte Az Év Könyve-jutalmat, 2008-ban a Nemes Nagy Ágnes-esszédíjat. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, majd 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki a magyar irodalomtudomány korszerű arculatát is befolyásoló, nemzetközileg elismert tudományos tevékenységéért, Kemény Zsigmondról, Márai Sándorról, Ottlik Gézáról írt monográfiáiért.

MTI Fotó: Nándorfi Máté

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.