Pesti Srácok

Különleges produkció Ferenczi György és a Rackajamtől

Különleges zenés produkcióval készül Ferenczi György és a Rackajam a Hétrét "köztiválra": augusztus 19-én a filmjeleneteket, koncertet, tánc- és árnyjátékot, balladákat ötvöző "élő rock 'n' roll filmet" mutatnak be Őriszentpéteren, a Malom Udvarban. Ferenczy György és a Rackajam évről évre visszatérő vendégei az őrségi Hétrétország köztiválnak.

MTI

Sülyi Péter, a Hétrétország rendezvénysorozat alapítója elmondta, az együttes idén "Betyáros" koncerttel lép a közönség elé. A színpad hátterében közismert népdalokat, Galga menti, szatmári, kalotaszegi zenét játszanak. A dallamokhoz kapcsolódó történeteket Kovács Norbert "Cimbi" vezetésével néptáncosok jelenítik meg, míg háttérben, az óriás kivetítőn Szomjas György legendás betyárfilmjéből mutatnak be részleteket.

PestiSracok facebook image

A Betyárjáték című produkció Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező ötletéből született, a darabot először 2016 elején mutatták be a Nemzeti Színházban. Az őrségi bemutatón minden apró részletre kiemelten figyelnek, így a technika kiépítése valószínűleg egy egész napot igénybe vesz majd - tájékoztatott Sülyi Péter.

Kitért arra is, hogy a köztivál programjaira már most nagy az érdeklődés, a vendégházak beteltek. Az Őrségben a nyár utolsó hónapja egyébként is főszezonnak számít, az augusztus 12. és 21. közti időszakban pedig a Hétrétország programjai teszik még népszerűbbé a tájegységet.

Az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye - a Hétrétország - augusztus 12-én kezdődik el. A köztivál a nyitottságról, a vendégszeretetről szól és egyben közösségi ünnepet is jelent, tíz napon át húsz településen félszáz udvarház várja nyitott kapukkal a vendégeket.

Az interaktív műhelyfoglalkozások és a nyitott porták esténként kulturális programokkal folytatódnak: Őriszentpéteren, a Malom Látogatóközpontban képzőművészeti kiállítások nyílnak, színházi, bábszínházi előadásokat mutatnak be, a filmklubban az elmúlt évek legsikeresebb magyar filmjeit tűzik műsorra.

A köztiválon neves előadók sokszínű, változatos zenei produkciókkal lépnek színpadra: a Müller Péter AndFriends Leonard Cohen-esttel, Palya Bea pedig a Tovább Nő című albumával érkezik az Őrségbe. Szabó Balázs Bandája koncertjén a rock, a pop, a funk és magyar népzenére jellemző dallamok ötvöződnek, szerzői esten mutatkozik be Beck Zoltán, a 30Y frontembere. A fesztivál vendége lesz Berecz András ének- és mesemondó és fellép a szombathelyi dobcsapat, a Drummoló.

A köztivált Szirtes Edina Mókus, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs közös koncertje zárja augusztus 21-én.

Fotó: jegy.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.