Pesti Srácok

Éjjel-nappal művészet a festők városában

Péntektől három napon át ismét éjjel-nappal nyitva Szentendre, a vendégeket késő éjszakáig változatos kulturális és gasztronómiai programok várják a belvárosban.

MTI

Az idei újdonság egyebek mellett a Házak, udvarok, házigazdák Szentendrén elnevezésű programrész, és ezen a hétvégén kezdődik a nagyszabású Art Capital művészeti programsorozat is, amely október közepéig tart - hívta fel a figyelmet Solymosi Heléna fesztiváligazgató, a programot szervező Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője.

PestiSracok facebook image

A Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztiválra szinte az egész város megmozdul, a rendezvénybe számos civil közösség, vendéglátóhely, galéria bekapcsolódik, például erre az alkalomra létrehozott időszaki kiállításokkal, egyedi programokkal.

- fogalmazott az igazgató. Lelkes lokálpatrióták nyitják ki házaik, galériáik, műhelyeik és üzleteik ajtaját, hogy a betérők felfedezhessék titkaikat, megismerhessék a rejtett Szentendrét.

Gasztrotúra és dadaista est

A programok sokszínűségét a benne résztvevők ötletgazdagsága, fantáziája biztosítja - emelte ki Solymosi Heléna. Példaként említette, hogy a három napon kínálnak "ételfesték performanszt" a városi vendégházban, gasztrotúrát Egy falat Szentendre címmel, de belekóstolhatnak az érdeklődők Kőhegy borába is. A GastroArt keretében kilenc szentendrei művész és helyi étterem, kávézó, cukrászda jeles képviselőjének párosa tervezi és készíti el a desszertkompozíciókat.

A Palmetta Design Galériában Csizma az asztalon elnevezéssel helyi művészek kölcsönzik kedvenc lábbelijüket egy kiállításhoz a hozzájuk fűződő történettel, az Apáti Galériában dadaista estet tartanak A valóság abszurditásának felismerése címmel, az Erdész Galériában Kontextusok elnevezéssel kisgrafikák láthatók nagy művészektől.

Az ismeretlen Szentendre

A Duna partján található Kacsakő bisztrónál szentendrei képzőművészekkel és zenészekkel készül a Hely szelleme koncert és performance, az Apor hídnál a Patak színpad vár, ahol az Ittésmost Társulat improvizációs színházának válhatnak társulati tagjává az érdeklődők. Szentendre ismeretlen arcát mutatja meg az éjszakai denevértúra lampionokkal, a Pinceséta speciálban a mélyből a magasba jutunk, azaz pincékbe ereszkedhetünk le, majd felmászhatunk a legmagasabb tornyokba, Rab Ráby nyomában kincskereső túrára indulhatunk, a nagy átkelés pedig a Szentendrei-szigetre vezet majd át a kishajóval, s onnan nézhetjük a szentendrei naplementét - részletezte az igazgató.

Ennek a hétvégének a keretében kezdődik Szentendre új művészeti projektje, az Art Capital - hívta fel a figyelmet Solymosi Heléna. Szombaton 11 órakor Nyitott helyzet címmel Szirtes János performansza látható a Fő téren és szintén ott lesz az Art Capital megnyitója három órakor. Háromnegyed négykor kerül sor fe Lugossy László projektének megnyitójára a Dalmát Szamár Bisztrónál Szövegek bárhol címmel, míg fél ötkor Igor Minárik Időtlen jelenlét című tárlata nyílik meg a Barcsay Múzeumban.

Művészet földön és vízen

Negyed hatkor adják át a Főposta előtti téren azt a két köztéri alkotást, amelyek a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) és a város közös public art pályázatára készültek. Dienes Attila Véletlen találkozás és a Gruppo Tökmag Obeliszka című projektjét a 11-es főúton közlekedők is láthatják.

A Ferenczy Múzeumban hat órakor nyílik Asztalos Zsolt kiállítása Felújított emlékezet címmel, míg háromnegyed hétkor az Ámos Imre - Anna Margit Múzeumban Anna Margit hetvenes-nyolcvanas évekbeli festményeiből látható reprezentatív válogatás Utolsó ítélet címmel. Az Art Capital részeként vízi tárlatvezetést is kínálnak Vincze Ottó képzőművész River-Pool című dunai installációban szombaton öt órakor a belvárosi révnél.

Mindezek mellett szombaton este Ferenczy Károly műteremházának kertjében St. Martin ad koncertet, a Dunakorzón a Besh o droM játszik, az Elevenkertben pedig vasárnap este Kistehén-koncert lesz. A tradícióknak megfelelően idén is a látványos Fényfőtér búcsúztatja a nyarat Szentendrén vasárnap este - zárta a fesztivál igazgatója.

A programokról itt lehet tájékozódni.

Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.