Pesti Srácok

Emlékművet állítanak Kiss Ernő aradi vértanúnak a Vajdaságban

Emlékművet állítanak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a vajdasági Eleméren, azon a településen, ahol az aradi vértanú nyugszik - számolt be róla szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap.

MTI

Az október 6-i vajdasági megemlékezések központja minden évben a közép-bánsági Elemér, ahol az idei megemlékezésre a magyar kormány támogatásából felújítják a helyi templom belterét, a templomkertben pedig felállítják Kiss Ernő emlékművét. Kiss Ernő Temesvárott született, apja viszont a bánsági Elemérről származott. A szabadságharc idején Kiss Ernő is a Bánságban harcolt Damjanich János mellett. A forradalom kitörésekor ezredével éppen az észak-bánsági Nagykikindán állomásozott, így azonnal részt tudott venni a szerb felkelők elleni harcokban, és már szeptemberében elfoglalta a szerbek perlaszi táborát, ami az első jelentős délvidéki győzelemnek számított.

1849-ben Kiss Ernőt golyó általi halálra ítélték, és több újratemetés után végül az általa építtetett eleméri templomban helyezték örök nyugalomra, a család kastélyát ugyanis már korábban lerombolták. 1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek az altábornagynak, 1918-ban azonban azt a szerbek összetörték, azóta nincs emlékműve a Vajdaságban. Az új szobor a tervek szerint fémből és betonból, a korábbi műalkotás mintája alapján készül. A Vajdaságban az aradi vértanúk közül Damjanich Jánosnak, Lázár Vilmosnak, Schweidel Józsefnek és Leiningen-Westerburg Károlynak van emléktáblája vagy szobra.

PestiSracok facebook image

Fotó: Gauss

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.