Pesti Srácok

Forog a Hetedik alabárdos című vígjáték

Félidejéhez érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának támogatásából készülő első játékfilm, a Hetedik alabárdos forgatása. A vígjáték valamennyi jelenetét a debreceni Csokonai Színházban veszik fel.

MTI

A Hetedik alabárdos egy kisember csetléseiről, botlásairól, hatalomra jutásáról és a hatalommal való konfliktusairól szól - jellemezte a filmet röviden a pénteki forgatáson Vékes Csaba rendező, aki egyben a forgatókönyvet is írta. Szerinte "elképesztő" tempóban haladnak a munkával, hiszen összesen 20 napjuk van a forgatásra, miközben normál esetben legalább 30 napra lenne szükségük. Arra a kérdésre, hogy miért éppen a debreceni Csokonai Színházra esett a választása, az első nagyjátékfilmjét készítő rendező azt mondta: megnézték az ország szinte összes vidéki színházát és a debreceni az, amelyikben a koncepciónak megfelelő terek vannak, amelyek minimális kompromisszummal alkalmasak valamennyi jelenet felvételére.

PestiSracok facebook image

A forgatások remek hangulatban zajlanak, remélem, hogy a lendület kitart a végéig, és bízom benne, hogy hagyomány lesz a filmalap Inkubátor Programjából, hiszen ez a támogatási forma nagy lehetőség a pályakezdő rendezőknek - fogalmazott Vékes Csaba. A filmben a főszereplő öltözőtársát, Palit alakító Ónodi Gábornak szintén ez az első nagyjátékfilm-főszerepe. A szolnoki Szigligeti és a fővárosi Katona József Színház színésze nagyon boldog, hogy részt vehet ebben a produkcióban, szerepét pedig igazán izgalmas feladatnak tartja. Herendi Gábor producer emlékeztetett: a Magyar Nemzeti Filmalap 62 millió forinttal támogatta a film elkészítését. Szerinte egy igazán szerethető vígjátékot láthat majd a közönség. A producer a rendező Vékes Csabát a "magyar Woody Allennek" nevezte, akinek dialógusai, szituációi az amerikai színész-rendező stílusához állnak a legközelebb.

"Hús-vér szereplők játszanak a filmben, így a nézők akár magukra, akár a szomszédjukra ráismerhetnek majd a moziban" - fogalmazott Herendi Gábor, aki elmondta azt is: a film elkészültéhez nagyvonalú támogatást kaptak a debreceni önkormányzattól, amely többek között a stáb teljes ellátásának biztosítására is kiterjed. A Hetedik alabárdos című vígjáték egy karriertörténet, amelyben egy mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az örök statiszta szerepből egy teátrum vezető rendezője lesz, és innentől kezdve nemcsak a saját álmaiért, hanem az egész társulatért kezd küzdeni - olvasható a film szinopszisában. A vígjáték operatőre az ugyancsak elsőfilmes Bálint Dániel. A főszerepet a Krétakör és a Proton Színház előadásaiból, illetve a Fekete kefe című kultfilmből ismert Bánki Gergely játssza. Szerepel még a filmben Sárközi-Nagy Ilona, Bezerédi Zoltán, Nagy Ervin, Mohai Tamás, Murányi Tünde és Ujlaki Dénes. A vígjáték a tervek szerint 2017 tavaszától látható a magyarországi mozikban.

A Magyar Nemzeti Filmalap tavaly elindított Inkubátor Programjának célja, hogy lehetőséget biztosítson pályakezdő filmrendezők számára első egészestés alkotásuk elkészítéséhez. A pályázatra 2015-ben 67 filmterv érkezett, ezek közül 5, köztük a Hetedik alabárdos megvalósítását támogatta a filmalap.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.