Pesti Srácok

Ismét virágokkal borították be Brüsszel főterét

Virágszőnyegbe öltöztették Brüsszel főterét, a világhírű Grand-Place-t: a téren mintegy 600 ezer begóniából és dáliából raktak ki egy óriási, japán motívumokat ábrázoló képet.

MTI

A 75 méter hosszú, 24 méter széles kompozíció egyebek mellett egy japán darumadarat, cseresznyevirágokat és egy koi pontyot ábrázol. "A szőnyeg mintázatai és jelképei boldogságot és békét fejeznek ki" - mondta Suzuki Fudzsie, a projekt egyik vezető tervezője. A belga főváros vezetői a Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 150 éves évfordulója alkalmából választották idén a japán tematikát. A pénteken felavatott színpompás szőnyeg hétfőig megtekinthető a belga fővárosban, a látvány a gótikus alapstílusú, gazdag díszítésű városháza emeleti erkélyéről élvezhető leginkább - bár ehhez öteurós belépőt kell váltani.

Az idén huszadik alkalommal elkészített virágszőnyeg megalkotásában több mint száz kertész és önkéntes vett részt, a kompozíció nagyjából négy óra alatt öltött formát, elkészítéséhez négyzetméterenként több mint háromszáz virág kellett. A kétévente kiállított főtéri virágszőnyeg általában több mint százezer turistát vonz. A világ egyik legszebb terének tartott, középkori céhszékházak sorával szegélyezett Grand-Place kockaköveire először 1971-ben terítettek virágszőnyeget, és 1986 óta minden második évben megrendezik ezt a látványosságot. Hagyományosan a begóniát használják fel erre: ez a belga virágkertészet egyik fő büszkesége, amelyből évente mintegy 60 millió szálat nevelnek az országban.

PestiSracok facebook image

Fotó: whenonearth.net

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.