Pesti Srácok

Megvan a Múzeumkert nyertes ötletpályázata

A Tér-Team Kft. harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan is átgondolt terve nyerte az első díjat a Múzeumkert-ötletpályázaton, amelynek eredményeit hétfőn hirdették ki a Magyar Nemzeti Múzeumban.

MTI

A Múzeumkert-ötletpályázat célja egy olyan zöld és családbarát park létrehozása, amely egyszerre felel meg a hagyományoknak és a 21. század elvárásainak - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az eredményhirdetésen. Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta számos fontos kulturális intézmény újult meg, így a Zeneakadémia, az Erkel Színház, a Pesti Vigadó épülete és a Várkert Bazár is. A miniszter hozzáfűzte: egy kultúrnemzet számára kulturális intézményeinek és azok környezetének állapota az önbecsülésnek is az értékmérője, ezért fontos, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum kertje a 19. századi épített környezetbe simuló, a történeti angolparkot is megidéző, méltó állapotban várhassa a látogatókat.

PestiSracok facebook image

"Szeretnénk, ha a kertépítés a Palotanegyed megújításának csak a kezdete lenne" - fogalmazott az eseményen Balog. A múzeum környezetét képező épületek hasznosításáról szólva hangsúlyozta azt is, hogy a kormányzat célja megőrizni a Rádiózenekar komoly technikai és történelmi értékeket hordozó stúdióit is.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a nagyvárosi szimbolikus kertek fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy komoly társadalmi feszültségeket keltene, ha Firenzében a Pitti-palota mögötti Boboli-kertben, vagy a Buckingham-palotával szembeni St. James's parkban hasonló állapotok uralkodnának, mint most a Múzeumkertben.

A Tér-Team Kft. a pályázat kétmillió forinttal járó első díját az indoklás szerint harmonikus, vizuálisan és funkcionálisan is átgondolt, a pályázati kiírásnak leginkább megfelelő elképzeléseivel nyerte el. A 1,5 millió forintos második díjat a Pagony Kft. szerezte meg. A harmadik helyezett Stéhli Zoltán Imre terve lett, amelyet egymillió forinttal jutalmaztak. A szakmai zsűri emellett további három tervet, Almási Balázs, Fábián Zsófia Eszter és Lehotai Bence Gábor pályázatát javasolta megvételre a pályázat kiírójának.

A bírálóbizottság szakértője, Jámbor Imre tájépítész a pályázat szakmai tanulságait összegezve úgy fogalmazott, fontos szempont volt a beérkezett 12 terv elbírálásakor, hogy a pályaművek kellően átgondolt elképzeléseket fogalmazzanak meg az úgynevezett kertészház új funkcióval ellátását és a növényállomány megújítását illetően, valamint egy 20-30 éves kezelési tervet is tartalmazzanak, megjelölve a szükséges karbantartásokat és fejlesztéseket.

A zsűrinek szintén lényeges szempontja volt az elbíráláskor, hogy a pályázatok milyen megoldást kínáltak a Múzeumkert és a Pollack Mihály tér egybenyitására. Utóbbival kapcsolatban elmondta: a bizottság a jövőbeli rendezéshez javasolja, hogy a Pollack Mihály téren a mélygarázsokhoz vezető utat leszámítva teljesen szűnjön meg a gépkocsiforgalom.

Az ötletpályázat nyertes munkáinak elképzeléseit is felhasználó végleges terveket az Új Nemzeti Múzeum koncepcióval együtt Balog Zoltán 2017. január végéig terjeszti a kormány elé, addig elkészül a faállomány újabb vizsgálata, valamint elindul a park régészeti felmérése is. A megújult Múzeumkert a tervek szerint 2017 végéig készül el.

Fotó: lokal.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.