Pesti Srácok

Rómeó és Júlia a Margitszigeten

A Monte-Carlo Balett előadásában elevenedik meg Shakespeare legszebb szerelmi története, a Rómeó és Júlia pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten.

MTI

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az előadás Szergej Prokofjev zenéjére készült Jean-Christophe Maillot, a Monte-Carlo Balett vezetője koreografálásával, s rendkívüli adottságú, fiatal és nagyon komoly felkészültségű balettművészek állnak színpadra. Jerome Kaplan jelmez- és Ernest Pignon-Ernest díszlettervező is fontos alkotója az előadásnak.

PestiSracok facebook image

A produkció megtekintésekor több dimenzióban is impulzus éri a közönséget, mozgásban, zenében és látványban is komoly összhangnak kell megszületnie. Nagy kihívás, hogy a szervezők maximálisan teljesíteni tudják azokat a feltételeket, amelyekben a produkció ki tud teljesedni a szabadtéren is és legszebb formájában tud bemutatkozni. Fegyelmezett és nagy, műszakilag felkészült háttérszemélyzettel kell kiszolgálni az előadást - mondta, hozzáfűzve: Európa egyik legismertebb és legjobb kortárs balett-társulata először jár Budapesten és számukra is nagy feladat szabadtéri színpadon bemutatni a Rómeó és Júliát kőszínház helyett. A Shakespeare-évad részeként megvalósuló előadás a szezon egyik legkedvesebb és kiemelt darabja - fogalmazott Bán Teodóra, emlékeztetve: a londoni Shakespeare's Globe A két veronai nemes című előadást mutatta be a fesztivál keretében.

A klasszikus és kortárs balett elemeit egyedi módon ötvöző Rómeó és Júlia előadás a társulat legsikeresebb produkciója, amely az elmúlt húsz évben a világ számos pontján vendégszerepelt. Jean-Christophe Maillot egyéni, újító módon párosítja a klasszikus balett technikáját a legfrissebb kortárs formanyelvvel, fenntartva az együttes színes és sokrétű repertoárját. Maillot számára az a legfontosabb, hogy a híres tervezők által alkotott jelmezek, kellékek összhangba kerüljenek a világítással és a legnagyobb zeneszerzők zenéire koreografált mozgással. Művészi munkája nagy volumenű, letisztult előadásokban teljesedik ki, amelyekben a kiválóan képzett táncosok technikai virtuozitása mellett a személyiség is előtérbe kerül.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.