Pesti Srácok

Színre színt - Marsjárót küld Kína a vörös bolygóra

Egy kétmázsás, hatkerekű marsjárót készülnek eljuttatni a vörös bolygóra 2020 júliusában vagy augusztusában a kínai űrkutatók, a szerkezetet egy pekingi sajtótájékoztatón mutatták be.

MTI

A mérőműszerekkel felszerelt járművet úgy tervezték, hogy a bolygó felszínét legalább három hónapon át vizsgálhassa. Adatokat várnak tőle a talaj szerkezetéről, a légkörről és egyéb természeti körülményekről, vízről, jégről, amennyiben lesznek ilyenek. A fényképek közreadásával egy időben nyilvános felhívást is közzé tettek, amelyben keresik a járgány legtalálóbb nevét és a rá utaló legötletesebb logót.

PestiSracok facebook image

A szerkezet működtetéséhez szükséges energiát négy napelem fogja biztosítani, kettővel több, mint Kína első holdjárójáét a szolgálatból nemrég végleg kivont, 60 kilóval könnyebb Jáde nyúlét. A Marsot célba vevő expedíció "példátlan kihívást" jelent a kínai szakemberek számára - jelentette ki a Hszinhua hírügynökségnek Csang Zsung-csiao, a misszió vezetője. Elmondta, a Marsra indítani tervezett szonda és a leszállóegység 7 hónapos utazás után válik majd el egymástól a bolygó északi féltekéjén. Utóbbi tizenhárom különböző rakománya között távérzékelő kamera és földradar is lesz.

A kínai médiában utalnak rá, hogy az északi félteke nem igazán jó a napenergia gyűjtésére az Egyenlítő térségéhez képest, de földrajzi, domborzati körülményei kedvezőbbek. Kína volt a harmadik ország, amely sikeresen juttatott holdjárót a Föld kísérőjére, és eddig az Egyesült Államok az egyetlen, amely a vörös bolygóra marsjárókat küldött. Egy közös európai-orosz misszió folyamatban van.

A kínai űrkutatás nagy lépésekkel halad előre. A kelet-ázsiai óriás 2003-ban a világon harmadikként küldött az űrbe űrhajóst saját rakétájával. 2013-ban sima leszállással juttatta a Csang'o-3 űrszondát a Holdra, ahol üzembe helyzeték a Jáde nyúl nevű rovert. A tervek szerint 2036-ig Kína embert küld a Holdra.

Kép: marsforthemany.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.