Pesti Srácok

Bemutatóval indul az Opera új évada

Új évadának hivatalos kezdete előtt egy héttel bemutatóval és szabadtéri programokkal készül az Opera, az autómentes hétvégén és a Színházak éjszakáján a Dalszínház utcai Szfinx-teraszon és az Operaházban is várják a közönséget.

MTI

A 2016/2017-es Magyar Évad előfutára a Két nő című mai opera hazai premierje a MoltOpera társulat előadásában. A legfrissebb nagybemutatók előtt emellett összesen kilenc időpontban játszanak háromféle egyfelvonásos vígoperát az Opera sarkánál kialakított Dalszínház utcai Szfinx-színpadon. A szabadtéri programok a szeptember 17-18-i autómentes hétvégén kezdődnek délutánonként 14 órától, este héttől mindkét nap OperaMozit vetítenek az Andrássy úton. Elsőként a Hunyadi Lászlót, majd A hattyúk tava című balettet az Opera művészeinek előadásában. Szombat éjjel, a Színházak éjszakáján mutatják be Gryllus Samu Két nő című operáját. Az éjjel 11-től, majd hajnali fél egytől is látható előadás érdekessége, hogy a cselekmény nem egyetlen helyen játszódik, hanem végigvonul az Operaház tereiben.

PestiSracok facebook image

Az előadás korhatáros, felnőtt nézők részére készült. Másnap, 18-án a nagyteremben látható az Eszéki Horvát Nemzeti Színház Zrínyi Miklós című vendégjátéka, a zeneszerző Ivan Zajc horvát komponista. Az autómentes hétvégén találkozhatnak az operarajongók először az Opera Esély-standjával, amely szeptember 17-18-19-én déltől este hétig tart nyitva a dalszínház épülete előtt. A háromnapos akció keretében az évad öt kiemelt előadásának valamelyikére két jegy vásárolható Erkel-áron az Operaházba. A lehetőségek között a Faust, az Anyegin balett, az André Chénier, A kalóz című balettelőadás és a Háry János szerepel.

A nemzetközi hírű lírai baritonnal, Orendt Gyulával indul 19-én a színház tehetségröptető sorozata. A fiatal művész, aki a berlini Staatsoper társulatának tagja, az Erkel Színházban Schumann-, Mahler- és Kodály-műveket ad elő, zongorán közreműködik Hartmut Höll, Dietrich Fischer-Dieskau német bariton egykori kísérője. Az Operaház Székely Bertalan termében Sáfár Orsolya, Wiedemann Bernadett (ének) és Virág Emese (zongora) várja a közönséget a Széchenyi István225 című koncerttel 21-én, Széchenyi István születésének évfordulóján. Az esten Széchényi Imre szerzeményei mellett Liszt-művek is elhangzanak. Műsorvezető Kovács Sándor zenetörténész.

Az Andrássy úti nagyszínpadon 24-én 17.45-kor kezdődik az évadnyitó főműsor. A köszöntők után az Opera balett-társulata a Kibillent harmóniák című kompozíciót adja elő, majd az opera és a balett csillagai látványos bevonulással térnek vissza az épületbe a nyári szünet után. Az esti Traviata-bemutatót nagykivetítőn tekintheti meg a mintegy 1200 vendég a lezárt aszfaltúton kialakított nézőtérről, 22 óra után pedig videoinstallációkat láthatnak az Operaház homlokzatán. A bő nyolcórányi szabadtéri évadnyitány nézőit Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Ókovács Szilveszter főigazgató köszönti. Az Erkelben 25-én lép színpadra Jonas Kaufmann tenor nyolc magyar fachtársával együtt Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából. A kilenc tenort felvonultató koncert délután három órakor kezdődik, majd aznap este 19.30-tól a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny gálaestje várja az érdeklődőket az Operaházban.

A 75 éves Medveczky Ádám karmester köszöntése volt a Magyar Évad ünnepélyes felütése a 11-én megrendezett OperaVacsorán. A vasárnapi alkalomra idén először gyűltek az Operaházba a Nemzet Színészei, a Mozgókép Mesterei, a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai, a Nemzet Sportolói és az Opera Mesterművészei. Az OperaVacsorára ezentúl minden esztendőben meginvitálják a kitüntetetteket, emellett - ahogy már idén is - meghívást kapnak a főváros, az Opera épületeinek otthont adó kerületek, az intézményt fenntartó minisztérium és a megyei jogú városok vezetői is. Ókovács Szilveszter főigazgató az eseményen jelentette be az Operai Jogú Városok program indulását, amelynek keretében a honi megyei jogú és egyes határon túli városok az Opera tartós partnerei lehetnek. A 2017/18-as évadtól mind a 23 magyar nagyváros és Budapest számára is megnyílik a lehetőség, hogy minimum 200, maximum 500 darab négyelőadásos bérlet megvásárlásával az Erkel Színház legjobb helyeit válthassák meg az általános bérletezési kampány előtt.

Az adott bérletet a városról nevezik el, és a bérlet előadásainak estéin az ország legnagyobb színháza a helység népszerűsítéséért dolgozik, amire imázsfilmvetítéssel, reklámanyagokkal, turisztikai ajánlatokkal, képekkel, filmekkel, prezentációval készülhetnek a városok. A programba történő jelentkezés határideje 2016. december 31., a lehetőséget 1 + 1 opciós évadra hirdetik. A határon túli városok közül Pozsony, Kassa, Munkács, Beregszász, Kolozsvár, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Eszék lakosai fél áron juthatnak a bérletekhez. A program kiemelt városa az Erkel Ferenc születési helyeként is ismert Gyula, amely szintén "operai jogot" kapott.

Fotó: Magyar Állami Operaház

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.