Pesti Srácok

Budapesten rendezik a tévés Oscar egyik elődöntőjét

Budapestre figyel a nemzetközi televíziós világ szerdán, a magyar főváros ad otthont a tévés Oscar-díjnak is nevezett nemzetközi Emmy-díj egyik elődöntő fordulójának.

MTI

Az Emmy-díjat az amerikai televíziós produkciók díjazására hozták létre 1949-ben. Az 1973-ban alapított International Emmy (Nemzetközi Emmy-díj) az Egyesült Államokon kívül sugárzott televíziós produkciónak adható. Akárcsak az Oscar-díj esetében, az Emmy-díjat is több kategóriában ítélik oda.

PestiSracok facebook image

"Bár a zsűri pontos összetétele és a Budapesten zsűrizett kategória is titkos az esemény végéig, annyit elárulhatok, hogy a budapesti elődöntő 18 fős zsűrijében 9 magyar szakember is helyet kapott" - idézte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Kálomista Zsuzsannát, az alap kereskedelmi igazgatóját, a rendezvény háziasszonyát.

Az elődöntőkbe jutott produkciók zsűrizése egy 20 országon átívelő rendezvénysorozat, amelynek egyik utolsó állomása Budapest. A magyar főváros után Lisszabon, Amszterdam és Montreal lesznek a zsűrizés következő állomásai. "Ez az esemény nagyon fontos elismerés Magyarországnak és a hazai televíziózásnak is, hiszen olyan európai televíziós szakemberek lesznek a vendégeink, akik a magyar kollégákkal együtt a tévés szakma legrangosabb díjáról döntenek Budapesten - tette hozzá Kálomista.

Fotó: latimes.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.