Pesti Srácok

Dívák, klingonok, hullócsillagok – Elindult a Sztárban sztár új évada

A Tv2 szerencséje, hogy a többnyire kudarcra predesztinált esztrádos-búcsús műsorkísérletei mellett akad azért olyan produkciója is, amivel időnként élét veheti a fanyalgásnak. Miközben az ősz nagy dobásának tervezett Star Academy az indulás után nyomban szétkenődött az érdektelenség falán, a hasonló vészhelyzetekben mindig bevethető Sztárban sztárra hárult a feladat, hogy átpolírozza picit a csatorna megkopott nimbuszát.

MAPET – 061.hu

A felütés alapján pedig úgy tűnik, a zenés műsornak negyedszer is sikerülhet elkerülnie a távirányító-demokrácia buktatóit, azaz most is lesz annyira élvezetes, hogy nézőjét nem térítik el a műsoridőbe negyedóránként belefegyelmezett reklámblokkok, vagy ami ebben az évadban kockázathordozó: az ismeretlentől való félelem. A korábbiakkal ellentétben ugyanis ezúttal legalább öt olyan figura tűnik fel a tucatnyi, sztárnak titulált versenyző között, akiről a legtöbb néző jó eséllyel a büdös életben nem hallott. Hacsak nem musicalrajongó, esetleg máig nem bírta kiheverni a csapást, amit a megboldogult V-Tech együttes mért sokadmagával a minőségi popzenére.

PestiSracok facebook image

Noha Kefír abból a gombatenyészetből lövellte ideáig a spóráit, amelynek az évezredforduló tájékán komoly szerepe volt a könnyűzenei közízlés megsavanyításában, ha a sztár szó hazai jelentéstartalmán rágódunk, őt mégis inkább megilleti ez a titulus, mint a kiváló jazzénekesnő Kozma Orsit vagy a nagyközönség számára jobbára ismeretlen színházi dalospacsirtákat. Nem mintha a kertévé-bulvársajtó fogat ne lenne képes heteken belül celebbé rontani bárkit, akit akar és aki ezt akarja. Mészáros Árpád Zsolton, alias Mázson a csillagpor feltehetően annak ellenére megtapad, hogy elfuserált Rod Stewart-imitátorként már az első adásban kikrákogta magát a műsorból, és jobb híján a zsűri is csak a képernyőn pojácaságnak tetsző humorát meg a bibircsókját tudta dicsérgetni.

A műsor egyrészt attól működik, hogy a vicces karaokeshow álcája mögött komoly teljesítményre készteti a mezőnyt, az esélytelenekből is kisajtolva a bónuszokat. Az eddigiek alapján az aranytorkú popdívák, a tehetségkutatók valóban tehetséges és/vagy mutatós túlélői meg a színházi arcok éppúgy döntőbe bohóckodhatják-énekelhetik magukat, mint a mulatós haknisztárok vagy a prolidiszkók hullócsillagai. Bár az első adásban szinte mindenki nagyjából a képességeihez mért feladatot kapott – talán a fékezett habzású szappanszínész-énekesnő Nagy Adri kivételével, akit rendesen megszívattak Barry White-al –, Király Linda Jennifer Hudsonja és Radics Gigi Király Lindája azért nagyjából előrevetítette, kik ütköznek meg majd a végjátékban. Addig meg pörög a popfarsang, az előző évadok tapasztalatai alapján jóval több sírva röhögős vagy pazarul előadott, mint béna és jellegtelen produkcióval.

Kefír a hasonló orgánumával például simán hozta Szikora Róbert vidám gyurmafilmkarakter-hangját. Veréb Tamás musicalszínész (kösz, Google) egy Caramel-nótával talált be, a zoltánerikázó Vásáry Andréval pedig elsőosztályú nőimitátort nyert a show. A szimpatikus, de a képernyőn többnyire színtelen-szagtalan Kocsis Tibor sem volt még ennyire szórakoztató: az Earth, Wind and Fire énekeseként úgy festett, mint a klingon Otello, akinek az anyukáját személyesen gyalázta meg Timur Lenk. A stylistok, maszkmesterek között egyébként bizonyára akad Star Trek-rajongó, mivel a Meat Loaf Szörnyetegét alakító Homonnay Zsolt koponyájára szintén sikerült felvinni a klingon-homlokot.

A cirkuszi maszkabál persze koránt sem zajlana ilyen olajozottan a négytagú zsűri és a műsorvezetés hozzájárulása nélkül. Till Attila műsorvezetőként megmutatja nekünk, milyen lenne a fiatal Mick Jagger mint szpídfüggő konferanszié, miközben Hajós András és ellenpólusa, Majka időnként húspiaci, bár a celebvilág szellemi sztenderdjén jócskán túlmutató megnyilvánulásai – tetszik vagy sem – szintén a siker adalékai. Az értelmiségi showman és a mélyből érkezett ózdi fiú, valamint a most némileg visszafogottabb Liptai Claudia és Bereczki Zoltán görcsmentes összjátéka pedig arra is rávilágít, hogy Hajós korábban miért bukhatott el az elsősorban rá épített műsorokkal.

Fotó: sales.tv2.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.