Pesti Srácok

Holnap lehet ítélet a Munkácsy-kép ügyében

Ítélet várható Munkácsy Mihály Golgota című több millió dollár értékűre becsült festményének védetté nyilvánítása ügyében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon hétfőn - közölte a Fővárosi Törvényszék.

MTI

A közigazgatási pert Pákh Imre műgyűjtő, a festmény tulajdonosa indította a Forster-központ ellen a festmény védetté nyilvánítását elrendelő határozat miatt. Az eljárás során elhangzott: Munkácsy 1884-ben festette a képet, mely magyar és francia kiállításokon is szerepelt, majd 1888-ban az Egyesült Államokba került, ahol egy ott élő magyar származású műkereskedő tulajdonába került, 1991-ben pedig Magyarországra szállították. E közben a szakszerűtlen csomagolás miatt megrongálódott a nagy méretű műalkotás, melyet a Szépművészeti Múzeum szakemberei restauráltak. A képet a debreceni Déri Múzeumban állították ki.

PestiSracok facebook image

A képet 2003-ban Pákh Imre műgyűjtő vásárolta meg és letéti szerződést kötött a kiállító múzeummal 2004-ben, 2006-ban és 2012-ben. Időközben a Magyar Nemzeti Bank jelezte, hogy az alkotást a jegybank Értéktár Programjának részeként kívánja megvásárolni hatmillió dolláros - több mint 1,6 milliárd forintos - vételárért. A tulajdonos azonban kilencmillió dollár alatt nem volt hajlandó eladni a Munkácsy-képet. Az adásvételről a tulajdonos és a magyar állam között folyó eredménytelen egyeztetések után indult meg a kép védetté nyilvánítása.

Ennek során egy külső szakértő, tanácsadó testület, a Kulturális Javak Bizottsága nem támogatta a védetté nyilvánítást, ám a közigazgatási eljárásában első fokon tavaly októberben a Műtárgyfelügyeleti Iroda, majd idén februárban másodfokon a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elrendelte a Pákh Imre tulajdonában lévő festmény védetté nyilvánítását, így a képet nem lehet kivinni az országból. A tulajdonos ezt a határozatot támadta meg a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon azzal, hogy nem szakmai, hanem a magyar állam politikai, gazdasági érdekeit szolgáló döntés született. A felperes szerint a szerződések megkötésekor hatályos szabályozás az úgynevezett visszaviteli kötelezettség miatt kizárja a védetté nyilvánítást.

A felperes kéri a bíróságtól a vitatott döntés hatályon kívül helyezését, továbbá, hogy kötelezzék az örökségvédelmi központot tisztességes eljárás lefolytatására és új döntés meghozatalára. Az alperes álláspontja szerint ugyanakkor a kép kiemelkedő, pótolhatatlan kulturális értéke nem vitaható, a Kulturális Javak Bizottsága nem szakmai alapon döntött, a visszaviteli kötelezettséget pedig nem az 1959-es polgári törvénykönyv, hanem az örökségvédelmi jogviszonyok alapján kell vizsgálni, ebben az esetben pedig megállapítható, hogy nincs olyan visszaviteli kötelezettség, amely megakadályozná a védetté nyilvánítást. Ezért az örökségvédelmi központ kérte a bíróságtól a tulajdonos keresetének elutasítását. Pákh Imre korábban újságírók előtt nem zárta ki, hogy nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben. Jelenleg a kép Debrecenben van letakarva.

Kép: wikipedia

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.