Pesti Srácok

Ismét URH-, Európa Kiadó-, Sziámi-dalok a Gödörben

A két januári teltházas koncert után ismét underground múltidézés lesz a fővárosi Gödör Klubban. Az Elmentek a fiúk című koncerten szeptember 10-én, szombaton újra felhangzanak az URH, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Sziámi egykori dalai, valamint az AndFriends darabjai.

MTI

1980-ban volt az URH, a magyar alternatív színtér rövid életű, mégis egyik legmeghatározóbb zenekarának első koncertje. Féléves intenzív underground zenélés után az URH feloszlott és átalakult: lett belőle Európa Kiadó és Kontroll Csoport, majd Sziámi - idézte fel a szervezők közleménye. A múltidéző koncerteken szerepet kap Kiss Llászló basszusgitáros-énekes, aki ritkán szerepel hazai színpadokon. Kiss évtizedekig zenélt az Európa Kiadóban, de mivel Ausztráliában él, ritkán tud Magyarországon fellépni, trükk-animációs szakemberként dolgozott nagysikerű nemzetközi filmekben. Grafikusként is jegyzik, Párizs és Lille után márciusban volt kiállítása Budapesten, melynek anyaga a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került.

PestiSracok facebook image

Szintén ott lesz a Gödörben az URH és az Európa Kiadó egykori dobosa. Salamon Andrásból filmrendező lett, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan egyetemen filmrendezést tanít. Nevéhez fűződik az Ashes to Ashes című, David Bowie-ra emlékező koncertsorozat megrendezése is. A szombati esten fellép még Víg Mihály, Keszei Krisztián, Kamondy Ágnes, Magyar Péter, Horváth Gábor, Somoskői Soma, Bakos Zita, és három színművész, Hámori Gabriella, Ónodi Eszter és Kamarás Iván fog énekelni.

A koncert második részében az URH, Kontroll Csoport és a Sziámi énekes-szövegírójának zenekara, a Müller Péter Sziámi AndFriends lép fel. Ők is játszanak néhányat a mára ikonikussá vált régi dalokból, de a legütősebb új számok is terítéken lesznek. Színpadra lép Kirschner Péter, Varga Orsolya, Angler Ákos, Winterverber Csaba és Roszik Hella is, velük énekelnek a Pintér Béla és Társulata színészei: Stefanovics Angéla, Thuróczy Szabolcs, valamint a WeVox, azaz Baka Rebeka és Bakos Zita.

Fotó: artpool

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.