Pesti Srácok

Saját bandájával jön Budapestre az Iron Maiden basszere

A július eleji Iron Maiden-koncert után ismét Budapesten koncertezik a legendás brit heavy metal együttes alapembere és basszusgitárosa. Steve Harris november 20-án a saját bandájával, a British Lionnal áll színpadra a Barba Negra Music Clubban.

061.hu

Az együttes 2012-ben adta ki első lemezét, amit turné követet, most pedig újabbra készülnek Európában. „Soron következő klub-turnénk lesz bandánk eddigi legintenzívebb európai körútja. Először látogatunk Szlovákiába, Csehországba, Magyarországra, Lengyelországba, Észak-Írországba; de ezek mellett több olyan várost is felkeresünk, ahol korábban már megfordultunk. Készüljetek fel, mert egy igazán ütős műsort állítottunk össze; és olyan nótákat is eljátszunk majd, amik nem szerepelnek az első B.L. albumon!” – nyilatkozta a basszer.

PestiSracok facebook image

Harris zenésztársai a British Lionban Richard Taylor énekes, Graham Leslie és David Hawkins gitárosok és Simon Dawson dobos. A Maiden-bőgős a kilencvenes évek eleje óta ápolgatta egy közös banda tervét, miután egy kazettán meghallgatta Leslie és bandájának dalait.

„Megpróbáltam segíteni a zenekarnak, végül én lettem a menedzserük, a producerük, és írtam is dalokat velük, de nem vertem nagydobra ezt az egészet – még a banda egyes tagjai sem tudtak róla. Amikor pedig feloszlottak, azt mondtam: valamit kell kezdeni ezzel az egésszel, mert a nótákat nagyon erősnek tartottam. Az évek folyamán kapcsolatban maradtam Richie-vel és Grahammel. Richie közben elkezdett dolgozni egy másik nagyon tehetséges gitárossal, David Hawkinsszal, így újabb közös témákat írtunk” - mondta egy korábbi interjúban Harris.

A kritikusok szerint a British Lion zenéje jó értelemben vett kommersz, mainstream rock, amin olyan jellegzetes brit rockbandák hatása érezhető, mint a The Who vagy az UFO. A Barba Negrában a Voodo Six nevű angol hard rock együttes játszik Harrisék előtt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.