Pesti Srácok

Stanley Tucci ismét Joyce lesz az új Transformers-filmben

Michael Bay már forgatja a Transformers: The Last Knight című sci-fi akciófilmet, amelyben Stanley Tucci ismét elvállalta az antihős Joyce szerepét.

MTI

A színész a hétvégén a Deauville-i Filmfesztiválon jelentette be, hogy Mark Wahlberg, Laura Haddock és Anthony Hopkins mellett ő is játszik a Transformers új epizódjában. Tuccit a francia filmmustrán életműdíjjal tüntették ki. A művészt a korábbi kulturális miniszter, Frédéric Mitterrand, a zsűri elnöke méltatta a ceremónián, amelyen olyan nagy sikerű filmjeiből játszottak be részleteket, mint Az ördög Pradát visel, a Komfortos mennyország, a Krízispont vagy Az éhezők viadala. Az 55 éves színész a díjat megköszönve együttérzését fejezte ki a Franciaországban történt terrorcselekmények miatt, és megjegyezte, hogy először találkozott katonai jelenléttel a filmmustrán. "Nagyon nehéz időszakot élünk át Franciaországban, Amerikában és a világban, a filmművészet azonban olyasmi, ami közelebb hozhat bennünket egymáshoz, és fényt vihet az életünkbe" - idézte a sztárt a Variety.com.

Mint Tucci hozzáfűzte: a filmkészítés kollektív műfaj, számos rendező nem is engedi, hogy a főcímlistán kiemeljék a nevét, mert úgy érzik, közös munka révén született az alkotásuk. "Az együttműködésnek ebben a szellemében tudunk mindannyian előrelépni, és szerintem egyes politikusoknak van mit tanulniuk ebből" - fogalmazta meg véleményét. Bruno Barde, a filmfesztivál igazgatója elmondta, hogy idén a szokásosnál kevesebb filmsztár érkezett a mustrára Amerikából. Ez részben a közelmúltbeli terrortámadások miatt alakult így, részben pedig azért, mivel a Deauville-i Filmfesztivál a Velencei és Torontói Filmfesztivál között zajlik, és a két nagy mustra beszippantja az amerikai független film legnagyobb sztárjait és alkotóit. Deauville-ben távollétében az Oscar-díjas dokumentumfilmes Michael Moore is díjat kapott, emellett levetítették Where to Invade Next (Mit foglaljunk el legközelebb?) című munkáját. Moore személyes okokra hivatkozva a napokban mondta le részvételét a mustrán.

PestiSracok facebook image

Fotó: creenrant.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.