Pesti Srácok

Szent Gellért Fesztivál Szegeden

A Szeged-csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva komolyzenei fesztivál rendeznek szeptember 24-től a csongrádi megyeszékhelyen, a programsorozathoz két jótékonysági kezdeményezés is kapcsolódik.

MTI

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a rendezvényről tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, csaknem egy évtizede azzal a szándékkal hívták életre a fesztivált, hogy azzal új szint vigyenek a város gazdag zenei életébe. A program alapját kezdettől fogva három szimfonikus hangverseny adja, melyen a Szent Gellért Akadémia saját zenekara lép föl, ezekhez évről évre új elemek kapcsolódnak. A fesztivál szeptember 24-én ünnepi szentmisével kezdődik a székesegyházban, majd Szeged és folyója címmel az 1879-es nagy árvízről, a város és a Tisza kapcsolatáról nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeum rendezésében a Dóm Látogatóközpontjában. Este a Mága Zoltán által indított Hangok és harangok című koncertsorozat szegedi állomásának ad otthont a templom, a koncert bevételét az egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kapja.

PestiSracok facebook image

Másnap a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának vezető oktatói koncerteznek a Fogadalmi templomban. A fesztiválon két tudományos előadásra is várják az érdeklődőket: szeptember 26-án Párducz Árpád és Janka Zoltán professzorok komplex módon mutatják be a zene és a tudomány összefüggéseit. Szeptember 27-én kamara zenekari koncertet, a következő két nap pedig szimfonikus hangversenyt tartanak a székesegyházban. Immár második alkalommal lép föl a fesztivál zenekara a fővárosban, Szent Gellért vértanúságának közelében, a Pesti Vigadóban. Szeptember 30-án az együttest a fesztivál alapítója Robert Christian Bachmann és a dél-koreai Jun Kuk Li vezényli.

A fesztivál zárásaként - a zenei világnapon - a Budapesti Tomkins Énekegyüttes ad koncertet a szegedi Dómban, melyet Mészáros Zsolt Máté orgonista játéka egészít ki. A sajtótájékoztatón Lázárné Megyeri Zita, a dél-alföldi régió koraszülött gyermekeit és családjukat segítő Korában Érkeztem Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, szervezetük harmadik éve kap lehetőséget arra, hogy a fesztivál keretein belül szervezheti meg jótékonysági hangversenyét. A szeptember 26-i koncerten Rost Andrea és Dolhai Attila lép föl a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében. Rádi Katalin, a civil szervezet alapítója közölte, a tavalyi hangverseny bevételéből és a támogatók hozzájárulásából háromszobás anyaszállást alakítottak ki a szegedi szülészeti klinikán. Idén a gyulai és a kecskeméti kórházban tervezik anyaszobák kialakítását és felújítását, illetve speciális műszerek vásárlásával segítenék az egészségügyi intézmények munkáját.

Fotó: orszagalbum

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.