Pesti Srácok

Minden, amit Halloween ünnepéről tudni kell

Október 31. a világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű halloween ünnepe.

MTI

Az elnevezés az angol All Hallows' Eve kifejezés rövidülése, magyarul mindenszentek előestéjét jelenti. A keltáknál ekkor ért véget a nyár, ekkor terelték a szarvasmarhát a legelőről az istállóba, ünnepelték az újévet, egyszerre hódolva a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelta papok, a druidák hite szerint e napon tért vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az előző esztendőben haltak meg, és állatok testébe "költöztek". Azért, hogy e kósza lelkek ne az élők testét foglalják el, a házakban ilyenkor kioltották a tüzet, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni a holtakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy kiengeszteljék a nyugtalan lelkeket, hogy egyengessék a mennyei örömök felé vezető útjukat.

PestiSracok facebook image

A középkori hiedelmek szerint a mindenszenteket megelőző nap végezték üzelmeiket a boszorkányok és varázslók. Ma is több okkult szekta tartja úgy, hogy ilyenkor a szellemi és a fizikai világ érintésnyire kerül egymástól, hogy ilyenkor a legnagyobb erejű a mágia. A 8. századtól terjedt el az a hiedelem, hogy a torz vonásokkal "ékesített" lámpások megvédik az utazókat a rossz szellemektől. A halloween 1840 körül honosodott meg Amerikában, amikor a nagy írországi éhínség idején százezrek vándoroltak ki a Zöld Szigetről az óceánon túlra, és magukkal vitték szokásaikat, legendáikat is. Az egyik történet szerint volt egyszer egy Stingy Jack (Fukar Jack) nevű részeges, kiállhatatlan kovácsmester, aki többször is rászedte az ördögöt, mígnem a patás megígérte, hogy nem viszi el lelkét a pokolba.

8b2e0552-13bc-4e54-8a9b-59a235793d00

Jacket azonban halála után Szent Péter sem engedte be a mennyországba, ezért arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, keresve nyughelyét. Vándorlása közben egy kivájt tarlórépát tartott lámpásként a kezében, benne izzó széndarabbal, így ragadt rá a Jack of the Lantern (Lámpás Jack) név, melynek rövidült változata, a jack-o-lantern a halloweeni töklámpásra utal. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosításával vette át helyüket. A mindenszenteket megelőző nap mára elvesztette eredeti jelentését, de a kereskedők számára igencsak jelentős maradt. Az üzletek kirakatait az ünnep jelképei díszítik, több országban a televíziók a kóbor lelkek éjszakáján horrorfilm-maratont sugároznak.

A halloween ma főként a gyerekek képzeletét ragadja meg, különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből, és házról házra vándorolva "rémisztő" fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt "zsarolnak" ki (trick or treat, azaz csíny vagy finomság). A felnőttek számára is rendeznek jelmezes partikat, tartanak felvonulásokat, a mulatság éjszakai bárokban folytatódik egészen hajnalig. Halloween éjjelén a "szörnyételek" is divatosak: a gyerekek is fogyaszthatják a paradicsomból készült vérlevest, a véres ujjat (hosszúra vágott sült krumpli és virsli ketchuppal), a kukacos földet (csokoládépuding fekete "kukac" díszítéssel) vagy Drakula vérpudingját (vaníliapuding málna- vagy epermártással).

A felnőttek Halloween-kenyeret sütnek: a gyümölcskenyérben gyűrűt rejtenek el, s aki megtalálja, a következő évben férjhez megy vagy megnősül. Az italok készülhetnek gyümölcsből, felnőtteknek alkoholból, a lényeg az, hogy az élelmiszerfestéktől jó "véresek", azaz vörösek legyenek. Az ünnep számtalan, főként persze amerikai regény, képregény és film tárgya, talán a leghíresebb John Carpenter Halloween című, több folytatást megélt horrorfilmje; a tizedik Halloween-filmet a tervek szerint 2017 júniusában mutatják be. Napjainkban Magyarországon is egyre népszerűbbek a ház elé vagy ablakokba kitett töklámpások, és újabban halloween-programokat is szerveznek.

A "rettegés éjszakáján" az ünnep és a borzongás szerelmesei a legkülönfélébb maszkokat öltik magukra, s a gyerekeknek futó- és jelmezversenyt rendeznek. Néhány településen töklámpás szépségversenyt szerveznek, a Hősök terén pedig idén is lesz Töklámpás Fesztivál. A Margitszigeten több Halloween témájú kalandtúra közül választhatnak azok, akik szeretnének megismerkedni az ünnep ősi gyökereivel, a magyar babonavilággal és a kelta szokásokkal. Sötétedés után elemlámpa is ajánlott a "szellemes túrák" teljesítéséhez.

Kép: halloween

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?