Pesti Srácok

Honeybeast és más sztárok a cukorbetegekért

Ingyenes családi egészségnapot rendez az Egy Csepp Figyelem Alapítvány most vasárnap 10 órától a BOK, korábbi nevén SYMA Csarnokban. Az Egy Csepp Világnapon a gyerekeket izgalmas játékok és színpadi programok várják, a felnőttek egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon vehetnek részt.

nullahategy.hu

Az estig tartó rendezvényen többféle egészséges ételt is megkóstolhatnak, és 15 órától részesei lehetnek a hagyományos Diabétesz Sétának, melyet a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából szervez meg minden évben az alapítvány. A színpadon olyan népszerű fellépők váltják majd egymást többek között, mint Zséda, a Talamba Ütőegyüttes, a Kiskalász zenekar vagy a meglepetés vendég, a Honeybeast. A fellépők között több közvetlen érintett is szerepel.

PestiSracok facebook image

Az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány rendezvényének a célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzésre, a szűrések és a cukorbetegség megelőzésének fontosságára, és arra, hogy az emberek ismerjék meg a betegség jeleit, és tudják, hova kell fordulniuk segítségért. Erre a célra alakítanak ki a szervezők idén is egy EgészségTér elnevezésű interaktív találkozóhelyet, ahol a szakemberek egész nap előadásokkal és tanácsadással fogadják az érdeklődőket.

Vonzó programnak ígérkeznek a gyermekfoglalkozások, ugrálóvárak, az Egészségpiac kóstolói, de a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, az „Áfonya hercegnő tortáját” is megkóstolhatják az érdeklődők. A színpadon népszerű fellépők váltják egymást: eljönnek többek közt az idei X-Faktor versenyzői és mentorai, Járai Márk (Halott Pénz), Zséda, a Hungary's Got Talent című műsorban feltűnt Talamba Ütőegyüttes, a Kiskalász zenekar, a Barátok közt szereplői, továbbá a meglepetés-vendég az ország egyik kedvenc együttese, a Honeybeast lesz. A fellépők között két közvetlen érintett is szerepel: Tarján Zsófi, a Honeybeast énekese inzulinrezisztens, a talambás V. Nagy Tamás 1-es típusú cukorbeteg, de több fellépő környezetében él diabéteszes családtag, így a betegségről közvetetten ugyan, de személyes tapasztalataik is vannak. Ezért is álltak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány mellé, és fellépésükkel támogatják a szervezet küldetését.

A már megszokott Diabétesz Séta 15 órakor indul Erős Antónia vezetésével. Ezzel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy rendszeres mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért, és hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti. A cukorbetegség megállíthatatlan terjedésére, a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a résztvevők azzal, hogy a séta végén megannyi luftballont engednek a levegőbe.

fotó:Honeybeast

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.