Régi korok karácsonyfája
A karácsonyfa állítás hagyománya egészen a 19. századig nyúlik vissza, de a fenyő dícsérete még régebbi hagyományokon alapszik. Az örökzöld növények tisztelete már az ókori népek hitvilágában is központi helyet foglalt el, fenyőfát először Németország területén díszítettek valamikor a 16. században. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben.
061.hu
A kereszténység megszületése előtt az örökzöld növények és fák különös jelentőséggel bírtak az ókori népek számára a téli időszakban, tiszteletük már a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt. Ahogy ma az emberek karácsonyfát állítanak, úgy ezen népek örökzöld faágakat aggattak ki otthonaik ajtajára és ablakaira, sokan ugyanis úgy tartották, hogy azok elűzik a boszorkányokat, a szellemeket, a gonosz lelkeket és távol tartják a betegségeket.
Az életfa vagy a zöld ág élet-szimbóluma gyakran kapcsolódik a különböző ünnepek népszokásaihoz, így a téli napfordulóhoz és a karácsonyhoz is. A téli napforduló az északi féltekén december 21-22-ére esik, míg a déli június 21-22-ére. Ezért is volt, hogy míg a nyári napforduló alkalmával azért gyújtottak tüzeket, hogy elűzzék a közeledő sötétséget, addig a téli napforduló alkalmával a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték. Sokan úgy hitték, hogy a nap tulajdonképpen egy isten, a tél pedig akkor jön el, amikor a napisten beteg és gyenge lesz. Az örökzöldek így a növények és fák virágzására, a napisten megerősödésére és a nyárra emlékeztette őket.
Az ókori egyiptomiak egyik legjelentősebb istene Ré volt, a napisten, akit legtöbbször napkoronggal a fején ábrázoltak. A szkarabeusz, napkorong és kosfejű férfi ábrázolásának kombinációja a felkelő, déli és lenyugvó napot jelentette számukra. Az egyiptomiak a téli napforduló idején - azaz mikor Ré elkezdett felgyógyulni és megerősödni - pálmalevélből készült gyékényszőnyeggel díszítették fel otthonaikat, ami a halál felett diadalmaskodó életet szimbolizálta.
A római világban a napfordulókor ünnepelt Saturnalia (dec. 17.) - amely során Saturnusra, a földművelés istenére emlékeztek - a vidámság és az ajándékozás napja volt, a római újévkor (jan. 1.) a házakat és templomokat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. (Az ókori népek a téli napfordulót december 25-én ünnepelték, az első nikaiai zsinat döntése nyomán az egyház 325-ben erre napra helyezte Jézus születésének évfordulóját.) A druidák a házakra és az imahelyekre kiaggatott örökzöld növényekben az örökkévalóság szimbólumát látták. Az örökzöld növények a viking társadalom hitvilágában is fontos szerepet játszottak: a skandinávok úgy gondolták, hogy az örökzöldek a napisten, Balder különleges növényei.
A karácsonyfa-állítás hagyománya a 16. században terjedt el a Német-római Birodalomban, mikor a keresztények elkezdtek feldíszített fenyőfákat állítani otthonaikban. Valószínűleg Luther Márton volt az első, aki égő gyertyákkal díszített fel karácsonyfát. A német reformátor éppen hazafelé tartott egy téli estén, mikor az egyik fenyőn egyszer csak ragyogó csillagfényekre lett figyelmes; Luthert annyira magával ragadta a látvány, hogy mikor hazaért, mindenáron be akart számolni családjának a jelenségről, s jobb ötlete nem lévén, elővett egy fát és gyertyákat helyezett rá.
A szokás Amerikában még a 19. században is furcsának hatott, a karácsonyfa-állításról fennmaradt első feljegyzés az 1830-as évekből származik és Pennsylvania német telepeseinek nevéhez fűződik, bár a hagyomány a német otthonokban jóval korábban meggyökeresedett. Pennsylvania német lakosai 1747-ben is felállították a maguk közösségi fáját, de jó száz évig a legtöbb amerikai azt pogány szokásnak tartotta.
A puritán örökséget az egyre befolyásosabb német és ír bevándorlók ásták alá. A karácsonyfa később komoly támogatókra talált Viktória brit királynő és férje, Albert szász-coburg-gothai herceg személyében: a királyi pár 1846-ban az Illustrated London News című lap egyik rajzán volt látható gyermekeik körében a feldíszített fenyőfa mellett. Viktória - ellentétben elődjeivel - rendkívül népszerű volt az alattvalók között, s ha valamit tett, abból kis túlzással divat lett; nemcsak Nagy-Britanniában, hanem a tengerentúlon, a keleti parton is. A fa ezzel végleg megérkezett az USA-ba.
Az 1890-es években a karácsonyfa hihetetlen népszerűségre tett szert, Amerika pedig nagyra tört - legalábbis ami a karácsonyfák méretét illeti: ugyanis míg Európában ebben az időben maximum 1,2 méter magas fenyőket vágtak ki, addig az amerikaiak plafonig érő fákat állítottak. A 20. század elején az amerikaiak házilag gyártott díszeket aggattak a fenyőre, míg a németek továbbra is az almát, a mogyorót vagy éppen a marcipános sütit favorizálták. Hamarosan elterjedtek az égősorok is, így a karácsonyfák napokon át hirdethették az ünnep szentségét - s immáron egyre többször a városok főterein.
A szokás Berlinből került át Bécsbe, ahol a 19. század első évtizedeiben az arisztokrata családok és a művészek körében gyorsan elterjedt. A század közepén már a polgárcsaládok körében is megünnepelték ezt a napot; érdekesség, hogy mikor 1860 karácsonyán Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József e távoli helyre is küldött neki feldíszített fenyőfát.
Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, ám elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. A hatvanas években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, amelynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először
forrás:mult-kor.hu
