Pesti Srácok

Antológiát adtak ki a palesztin területek megszállásának 50. évfordulójára

Antológiát jelentettek meg Izraelben a palesztin területek megszállásának ötvenedik évfordulójára. A bevételekből egy megszállás ellen küzdő civil szervezetet támogatnak - jelentette az Al-Monitor című közel-keleti internetes magazin.

MTI

Az Olajfák és hamu királysága címmel angolul, franciául, arabul, héberül, spanyolul és olaszul kiadott antológiába több mint két tucat díjnyertes író munkáit gyűjtötték össze, köztük három Pulitzer- és egy Nobel-díjas szerzőét, akik többnyire az utóbbi két évben Izraelben és a palesztin területeken szerzett élményeiket írták meg. A kötet egyik szerkesztője, a 2001-ben Pulitzer-díjjal elismert Michael Chabon kifejtette, hogy a gyűjtemény célja a fél évszázada tartó megszállás izraeliekre és palesztinokra gyakorolt hatásának a bemutatása volt.

PestiSracok facebook image

A könyvből származó bevételek a Sovrim stika nevű, a megszállt palesztin területeken az izraeli erők elkövetette állítólagos visszaéléseket dokumentáló civil szervezetet gazdagítják majd, amely katonák tanúságtételeit közli, sok bosszúságot okozva ezzel az izraeli hatóságoknak. Tavaly az előző védelmi miniszter árulással vádolta őket, a kormány megpróbálja akadályozni tevékenységüket, elsősorban kiszorítani őket az iskolákból, hogy ne tarthassanak előadásokat középiskolásoknak.

Izrael 1967-ben foglalta el Jordániától Ciszjordániát, Egyiptomtól pedig a Gázai-övezetet, amelyek a nemzetközi jog szerint azóta is megszállt területnek minősülnek. Ciszjordániában több mint két és félmillió palesztin él, részben a Palesztin Hatóság felügyelete alatt, a Gázai övezetben pedig több mint másfél millióan élnek a Hamász tíz évvel ezelőtti hatalomátvétele óta egyiptomi és izraeli blokád alatt tartott földsávon.

Kép: Amnesty International

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.