Pesti Srácok

Annák a bál előtt

Három színművész, Ráckevei Anna, Götz Anna és Trokán Anna beszélget az Anna-bál közeledtével, július 26-án, a balatonfüredi Anna Grand Hotel teraszán. A résztvevők megosztják majd a hallgatósággal az Anna-bállal kapcsolatos élményeiket is.

MTI

Juhász Anna, az Anna-estek ötletgazdája elmondta, hogy a Balaton-parti város programkínálatát szeretnék bővíteni a beszélgetéssel, amelyen kiderül majd többek között, hogy hogyan viszonyulnak a beszélgetés résztvevői a nevükhöz és előkerülnek majd a kedvenc balatoni történetek is. Juhász Anna elmondta azt is, hogy az Ann- estek következő rendezvényének témája a balatoni fürdőzés lesz, azt járják majd körbe, hogy hogyan vélekednek a festők, írók, fotóművészek a nyaralás, a fürdőzés és a test kapcsolatáról.

PestiSracok facebook image

Az augusztus 17-re tervezett beszélgetés vendége Hevesi Krisztina szexológus, Szabó Eszter Ágnes képzőművész és Tűzkő Péter festményszakértő lesz. Az Anna Grand Hotel udvarán zajló beszélgetés során a fürdőkultúra ihlette művészeti alkotások nyomába erednek - fűzte hozzá.

Juhász Anna, Juhász Ferenc, költő lánya, az idei Anna-bál háziasszonya elmondta azt is, hogy 2010-ben alapította meg a Hadik Irodalmi Szalont, mely az Anna-estek mellett számos programot szervez, az irodalom, a sport, a zene a tánc vagy a színház témakörében. A következő, most szerveződő balatonfüredi beszélgetés szeptemberre várható - fűzte hozzá. Az Anna-bált július 29-én rendezik Balatonfüreden.

Vezető képen: Juhász Anna Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.