Pesti Srácok

Eltűnt idő, megtalált szépség - Jancsó Júliával beszélgettünk Proust Swann-kötetének újrafordításáról

Napokban jelent meg Jancsó Júlia és az Atlantisz kiadó grandiózus vállalkozásának újabb kötete, Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamának újrafordított első könyve, Swannék oldala címmel. A több ezer oldalas munka első két része (Swann,Bimbózó lányok árnyékában) Gyergyai Albert fordításában már 1937-ben illetve 1938-ban napvilágot látott, míg a harmadik, a Guermantes-ék című kötetet csak jóval később, 1983-ban publikálták, az azokat követő részek (Szodoma és Gomorra, A fogoly lány, Albertine nincs többé (A szökevény), és a A megtalált idő) műfordításai már a rendszerváltás utáni évek könyves szenzációi voltak. Jancsó Júlia több évtizedes fordítói munkája a magyar kultúra kivételesen nagy teljesítménye. Az újrafordított Swann-kötet kapcsán beszélgettünk vele.

PZL - 061.hu

Magyarországon sosem volt igazán Proust-kultusz, bár a hatása főleg a „hosszú mondatokat íróknál”, és a Nyugat korosztálya számára egyértelmű… Szóval, mi lehet az oka annak, hogy Proust nem „kultusz-szerző” Magyarországon?
Hadd kezdjem mindjárt egy kis ellenkezéssel: a Nyugat első és második nemzedékében bizony volt Proust-kultusz, gondoljunk csak Babits írására vagy Kosztolányi 1926-os interjújára, amelyben azt mondja, Proust áll hozzá legközelebb a külföldi szerzők közül. De a legékesebb példa Radnóti A la recherche-e. Ennek címadása arra vall, hogy a költő egyértelműnek gondolta, az olvasó tudni fogja, mire utal a befejezetlen cím. A kultusz megkopásának vagy talán kimúlásának sok oka lehet. Az egyik a fordítás elakadása, hiszen Gyergyai Albert hosszú évtizedeket várt a második és a harmadik kötet között, és többen mondják, hogy a továbbiakat már nem is akarta lefordítani. A másik az itthoni világ változása: a szocializmus éveiben ugyan a madeleine-epizód még szerepelt a gimnáziumi irodalomanyagban – most már régen nincsen benne –, de számos szakmunka tárgyalta társasági, arisztokrata-imádó és sznob alkotásként. Mára pedig a nagy terjedelmű művek nem mentek ki a divatból, de Proust nem kenyere az akció-, a vámpír- és a katasztrófaregény olvasóknak. No meg, távol áll a magyaros virtustól is, amennyiben az az ösztönös zsenit, a kihívóan öntudatost jelenti, ahogy ezt ma sokan gondolják.

PestiSracok facebook image

Az Atlantisz közismerten társadalomtudományokat ad ki jellegzetes egyen-arculattal. Nem sajnálja, hogy a Proust-sorozat kissé ingerszegény coverekkel jelent meg?
Az induláskor az Atlantisz alapítóival egyértelműen társadalomtudományi programot terveztünk. De Miklós Tamás nagyon hamar felvetette a Proust-ciklus megjelentetését, mert fontosnak gondolta azt is, hogy a kiadó néhány nagy tartozást is törlesszen a fordításirodalomban. Hálás vagyok tehát, hogy az én fordításomnak bizalmat szavazott. De a regények így bekerültek az Atlantisz egyik sorozatába, amelynek én igazán csak a bugyi- ma már magenta – rózsaszínjét nem kedvelem. Nem gondolom viszont, hogy ezt a művet dombornyomásos címlappal vagy színpompás borítóval többen keresnék. Inkább nagyobb hírverést érdemelne.

Nem volt furcsa, hogy néhány éve a Magvető újra kiadta a Gyergyai-féle első három kötetet? (Hiszen abban nem volt koncepció, nem gondolta tovább a mű egészét, és különös helyzetbe is hozta az Atlantisz-féle sorozatot….)
Az akkori újrakiadásnak praktikus oka volt, hiszen a szolnoki színház bemutatta Harold Pinter színpadi feldolgozását, amelyet Az eltűnt idő alapján írt. A darab fordítója Morcsányi Géza volt, aki azt tapasztalta, hogy a korábbi kiadások már nehezen elérhetők, s mivel ő vezette a Magvető Kiadót, módjában állt visszahozni a köztudatba a magyarul már megjelent részeket. De az én szövegem néhány részletét is felhasználta a darabban az addig megjelent későbbi kötetekből. Nem hiszem, hogy ezzel aláaknázta az Atlantisz sorozatát. Félmegoldásnak tartom viszont, hogy a Gyergyai-féle harmadik kötet jó néhány gyengéjét javíttatta ugyan a nagyszerű Horváth Andorral, de teljes körű átdolgozásra nem futotta a kiadónak.

Marcel Proust

Van-e olyan utóhatása a fordítói munkának, hogy az ember Proust-féle szemlélettel sétál egy parkban, viszonyul a gyerekkorhoz, vagy a társasági élethez? Azaz: Proust megtanította jobban emlékezni, illetve megtanította arra, hogy bizonyos összefüggés-hálózatokat felfedezzen a privát életében?
Ha évtizedeket töltünk egy szerzővel, ráadásul ennyire szerethetővel, menthetetlenül hatással lesz ránk. Engem sok személyes adottság is összekapcsol vele: az önbizalom kihagyásai, az erős belső kritika, a hajlam az iróniára és a lassúság is. Mint a felsorolásból is kiderül, nem Proust legjobb tulajdonságait hordozom magamban, és sajnos a tehetségét sem. De rengeteg dologra megtanított, hogy csak a nekem legfontosabbakat említsem: a családomhoz, elvesztett szeretteimhez való ragaszkodásra, a megbocsátásra, és arra, hogy maliciózus megjegyzéseim mögött (ilyenekre Proust is hajlamos), ne tápláljak irigységet, gyűlölködést vagy kiközösítést. Talán ezért vagyok türelmesebb a saját életemmel, életemben is.

Mennyire lett mániája Proust? Elment-e a Père-Lachaise temetőbe, vagy a regényben szereplő birtokokra, vannak-e relikviái, stb.
Gyűjtői értelemben nem vagyok mániákus. De szeretek ragaszkodni az íróeszközeimhez, mint hajdan Proust is. A kéziratok láttán jöttem rá, hogy néhány javítási módszerem is olyan, mint az övé. A sírjánál jártam, a regény helyszínei közül többet is csak filmekből ismerek. Proust-gyűjteményeim legkedvesebb darabjai az immár erősen elhasználódott Pléiade-kiadások, a kritikai kiadások két „generációja”.

Kb. 5-6. évente jelentek meg a fordítások, ezek szerint szigorú terv szerint haladt, teljesítve a napi penzumokat….
Nagyszerű franciatanárom, Szávai Nándor tanított arra, hogy a fordítás mindennapi gyakorlat, ha csak néhány sorra jut is idő, a napi adagra ügyelni kell, mert különben kizökkenünk a szövegből. Igaza volt, de az élet gyakran úgy hozza, hogy a gyermekeink, a tanítványok, majd az unokák, a barátaink, vagy éppen egy másik fordítás háttérbe szorítja Proustot. Így az ön által említett szép szabályosság sem fedi a valóságot. De törekszem a „nincsen nap Proust nélkül” elv betartására. Miközben most is holmi elvekről írok, ahelyett hogy fordítanék…

A hosszú, másfél oldalas mondatok olvasásakor sosem gondolt arra, hogy maga a szerző valamit nem jól csavarozott oda? Szóval, kellett magát Proustot javítani?
A regényciklus nem kis részét a szerző már nem véglegesítette, így néha akadnak hiányosan maradt, vagy félrecsúszott mondatok, amelyeket a második kritikai kiadás a kéziratokhoz hűen közöl. Ezekben inkább az első kritikai változat „átiratait” vettem át. Voltak vitáink arról is, hogy kell-e javítani az írót, ha szót ismétel. Én inkább nem akarok korrigálni, nem hiszem, hogy ezek a megoldások csökkentik Proust stilisztikai virtuozitását.

22 éve jelent meg a Szodoma és Gomora – azóta bizonyára jobban megtanult Proust agyával gondolkodni. Ha újra kiadnák a Szodomát, lenne, amit átírna benne?
Biztosan. Az újrafordítás kezdetén a legfőbb kétely az volt bennem – és máig sem szűnt meg –, hogy az „egységes szöveg” csak szép álom, ennyi idő alatt a fordító is változik, öregszik – lásd Gyergyai Albert és a harmadik kötet esetét –, és a nyelv is.

Proust puritán sírköve a párizsi Père-Lachaise temetőben

Proust sírja olyan egyszerű, mint egy kisvárosi közjegyzőé. Ez a puritán sírhely az ő végrendeletében szerepelt, vagy a franciáknál is vannak gondok az emlékezetkultúrával?
Nem tudok megállni egy kis szurkálódást: ez a kisvárosi közjegyző olyan Gyergyais… A sír egyébként a Proust-család kriptája volt eredetileg, amelyet akkor építettek át, amikor súlyosan károsodott. Így is egymás mellett nyugszanak a szülők, Marcel Proust és az öccse, Robert. A Père Lachaise temető inkább arról tanúskodik, hogy a franciák emlékezetkultúrája nagyon is eleven: a hírességek sírján gyakran van friss virág, amelyet a tisztelők hoztak, Proust sírjáról olyan fotó is terjed, amelyen egy csésze gyógytea és néhány madeleine látható – lehet-e ennél elevenebb az író emlékezete?

Mik voltak a legnagyobb problémái, amikor a fordítás során az archaizáló homoszexuális szlenget kellett feltárnia? (Csak egy-egy példa: a meleg közösségek egymásra használnak olyan kifejezéseket, amik a kívülállók számára nem píszík, stb.)
Egy kicsit kiszélesíteném a kérdést. Proust szókincse lenyűgözően nagy. Egy háromkötetes szakmunka szerint 21 ezernél is több szóból álló szókészletet használ Az eltűnt időben. Ezen belül sok a népies fordulat, az eltorzított idézet, a homoszexuális szleng vagy a korabeli, divatos kifejezés, amely mára kikopott a nyelvből, nem beszélve a Proust által alkotott, „saját” szavakról. Ezek megfejtésében sokat segít a francia kultúra dúsgazdag szótárirodalma és a nyelvész barátok, akik utánanéznek bizonyos ritkaságoknak. De az ellenőrzésnél használom a német és az angol fordításokat is. Az elsődleges kiindulópont pedig a Pléiade jegyzetanyaga.

A könyv végén közölt Jegyzetek az ön elképzelései szerint készültek, vagy ez a „Proust-szótár” nagyjából egyezményes?
A jegyzeteket mindig Karafiáth Judit, kiváló Proust-kutató készíti, alapvetően a Pléiade-kiadás elveit követve. De sokat kell változtatnia részben terjedelmi okokból, részben a magyar és a francia háttérismeretek különbözősége miatt. Néha gondolok arra, megvalósítható lenne-e a prousti elgondolás, a jegyzetek nélküli kiadás. Különösen a személyneveknél lehetne érdekes, mi lenne a konkrét magyarázatok nélkül a mára már elfelejtett diplomatákból, művészekből. Végül azután mindig maradnak a jegyzetek, hogy az utalások többsége ne sikkadjon el.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.