Hit remény, rock and roll - Horváth Gergellyel beszélgettünk a Jézus és a rock and roll című könyvéről

Napokban jelent meg Horváth Gergely Jézus és a rock and roll című kötete, ami Jézus és a popkultúra bonyolult viszonyát próbálja a maga mátrixában a helyére tenni. A Petőfi Rádió és Petőfi Tévé egykori szerkesztőjével beszélgettünk, aki vetésforgóban dicsérte az Urat és a rock and rollt.

PZL- 061.hu

A történelmi egyházaknak vannak használati utasításai a rock and rollhoz, és ha igen, akkor mik a nagy felekezetek között az alapvető különbségek a pophoz való viszonyukban?
Az a tapasztalatom, hogy ez inkább az adott gyülekezet vezetőjének hozzáállásán múlik, és kevésbé a hivatalos álláspontokon. Egyébként is kérdés, hogy mit tekintünk hivatalosnak, mert például egy nyilvános püspöki vélemény ugyan orientáló, de mégsem kötelező erejű. Az irányadó ifjúsági találkozóknál erős hitbeli elkötelezettség mellett egészséges nyitottságot látok, ami azt jelenti, hogy nincs elzárkózás, de vannak szűrők. A gyülekezeti spektrum pedig nagyon árnyalt.

Volt olyan rock and roll élményed, olyan My Sweet Lord-od, ami közelebb vitt az Isten-hithez, de nem volt klasszikusan „térítő dal”, mint a Gyere ki a fényre…
Nálam a térítő dalok egyáltalán nem működtek, bár az Ámennél még ez is bejött. Viszont voltak olyan lemezek, amelyek egyfajta áhítattá váltak bennem. Nem is véletlenül. Legnagyobb ilyen élményem a U2 Joshua tree-je. Más oldalról, de ilyen még a megtérésem albuma - amit csak részben értek idézőjelesen -, a Coldplay X&Y-ja. A U2 egyébként is hamar jött, és függetlenítette magát az aktuális rajongói trendjeimtől. Mindig velem volt, és mindig bennem szólt. Nagyon tanulságos különben, ahogy Bono a hitről és Jézusról beszél, vagy legutóbb a zsoltárokról.

A könyved gyakorlatilag a coolság tanösvénye, tele popkulturális utalásokkal. A hit lehet cool, vagy a hitnek nincs köze a jól szabott farmerekhez, és jól szabott dumákhoz?
A coolnak alapból a trendhez van köze, a hitnek az örökhöz. A coolság az újra való érzékenység, ami nagyon hasznos, amíg nem lesz belőle világnézet. Meg az is benne van, hogy aki cool, az tud valamit, amit mi nem, de vágyom erre a kiváltságosnak tűnő tudásra, és szeretnék benne lenni a körben. Ebben az értelemben a hitnek van a legerősebb coolness faktora. A Jézusban való hitnek és az ő követésének, egészen pontosan. Az igazságkeresés mindent visz. De a hatásvadászat és a külsőség sosem lehet valós kapocs sehová sem. A Jézushoz való ragaszkodás, a Lélek munkája viszont olyan organikusan formál, hogy nem múlik el nyomtalanul, sőt, a bennünk észrevehető változás lesz az új menő farmerünk, és a bölcsebbségünk az új dumánk. Akiben Krisztus békessége van, annak a csendje is feltűnőbb, mint bármilyen freakshow.

A könyv kimondottan szubjektív, Jézus - coming out. Voltak olyan személyes részek, amit inkább kihúztál a végén?
Olyan nincs, amit elhallgatnék, olyan viszont van, amit még nem tudok megírni. Ha majd igen, azt remélem, nagy megerősítés lesz.

A könyv tele van a témához szorosan nem kötődő kulturális élményanyagokkal, esszészerű betétekkel, szóval sokszor nem is Jézusról szól. Kinek ajánlod a könyvet? Elolvashatja az is, akit csak a popmátrix érdekel?
Mindenképpen. Épp azért, mert Jézus személye szerves része a popkultúrának is, ám ilyen megjelenésében sokszor csonka vagy hamis Istenképet sugall, ami nem mindegy. Az Atya és a Fiú személyét igazán nem a popkultúrából ismerhetjük meg, hanem a Szentírásból, az Igéhez hű tanításokból, és onnan kell értelmeznünk, hogy amit így a szeretett popkultunk megjelenít őróluk, igaz-e, vagy hamis. Sok minden mutathat rá belőle, meg sok minden téríthet is el tőle, de mindannyiunknak arra van szükségünk, hogy az élő Istent annak lássuk, aki valójában. A helyes Istenismeret önmagában nagyon sok mindenre választ ad.

Feltűnt, hogy milyen sok előadó hívta be dalszövegeivel a halált, majd távozott a másvilágra? AC/DC Highway To Hell után meghal Bon Scott, de ott a P.Box Omen albuma („Ómen, jelet küldött rád az éj, Ómen, megtudod hogy meddig élsz…), ami után nem sokkal meghal Bencsik Sándor, stb. Te az ilyen összefüggésekbe belelátod a transzcendens munkálkodását?
Azért a rock and roll hősi halottjai többségükben nem csak behívták a dalszövegekkel a halált, hanem az életüket is feltették egy kockázatos dupla vagy semmire. Igen, látok összefüggést. A Szentírás a jelenségre rávilágít, de attól még nekem sincs betekintésem élet és halál kérdéseibe, így itt megállok. Felvetnék inkább valami mást. Mert bármilyen drámai Bon Scott vagy éppen Kurt Cobain halála, valójában egyik sem véletlen vagy váratlan. A szabadságkeresésünk jellemzően olyan tékozlássá válik, amelynek végén a legtöbben lejutunk a vályúig, ahol vagy elér a fordulat, vagy nem. Miért tud visszajönni belőle az egyikünk, és miért nem a másikunk? Ez a kemény rész. Sokkal fontosabb kérdésnek érzem, hogy mi, akik viszont életben maradtunk, minek tekintjük saját túlélésünket és hogyan élünk vele ezután?

A Hit Gyülekezete tagjai a rendszerváltás környékén elégették a lemezeiket, mert a barázdák démonizáltak voltak, de ha egy kazettán már volt „bűnös rock and roll”, azt is elégették, nem lehetett mondjuk Németh Sándor igehirdetését rávenni, mert az a kazetta már démonizálódott. Te hogy látod, menthető egy Sex Pistols kazetta, ha később Bayer Friderikát vennék fel rá?
Felnőtt megtérő vagyok, vagyis volt egy pont, amikor át kellett gondolnom, hogy az addigi életemből mi vihető tovább, és mi nem. Könyveket én is dobtam ki, lemezeket én is tettem félre, de azért a könyv- és zenetáram alapvetően megmaradt, miközben nyilván át is alakult. Hogy a rock and roll önmagában bűnös-e, azt nem tudom. Keith Richards ÉLETe például egy jó könyv, karnyújtásnyira van az íróasztalomtól. De a Szentírást olvasom naponta, ezért az van hozzám legközelebb. Nagyjából két klikkel aktiválhatom a gépemen a teljes Rolling Stones katalógust, de a Blue and Lonesome kivétel már arra sem emlékszem, mikor hallgattam utoljára, ellentétben Bachal. Minél inkább, nem tudom másképp kifejezni, belemélyülsz az Istennel való kapcsolatba, annál egyértelműbb, hogy mire van szükséged, vagy mire nincs. Ahogy alakulsz, elmarad, amitől búcsúznod kell, és belép, aminek meg kell érkeznie. Bár a szellemi elmágneseződés állandó veszély, már nem hiszem, hogy felcserélném a pólusokat. Ahol Isten Szentlelke jelen van, ott mindent felülír.

Hogy fogadták a szórakoztatóipar szereplői, szerkesztő kollégák ezt a könyvet? Van, aki hátrébb lépett egyel? Volt, aki megnyílt, és tanácsot kért?
Van, aki hátrébb lépett eggyel és lesz, aki hátrébb lép kettővel. És van, aki előlépett a sötétből és átölelt. Ez ilyen.

Azt írtad, hogy a könyv tanúságtétel és freestyle nekifutás. Valójában mi ez a könyv? Esszékötet? Tanulmány a pop és a hit kapcsolatáról? Énmeghatározás a pop és a Biblia koordinátái között? Valójában minden, amit a kérdésben megfogalmaztál, igaz rá. Ugyanakkor talán az utolsó szempont a legfontosabb, mert az identitásra zsigerileg hat a popkultúra, ám a valódi, igazi önképünk csak a Szentírásban foglaltak tükrében állhat helyre. Mindannyian Isten saját képére teremtettünk, ami elsősorban egy lelki-szellemi arckép, amelynek vonásait azon cselekedeteink írják, amelyek összhangban vannak Isten velünk kapcsolatos elképzeléseivel. Ez most idegenül hangozhat, elismerem, de egyszerűen arról van szó, hogy nem véletlenül jövünk a világra, hanem céllal, és nem droidként, hanem egyéni személyiséggel. A Szentírás állítása az, hogy céljainkat és személyiségünket egyaránt a teremtő Isten ismeri a legjobban. Jobban önmagunknál. Sőt, egyedül ő ismer igazán. Vagyis hasznos volna erről őt kérdezni, ha ezt a kapcsolatfelvételt nem akadályozná néhány dolog, kezdve azzal, hogy nevetségesnek tartjuk, aki hisz benne, vagy aki azt gondolja, hogy a Szentírás Isten szava. Gyakran innen kell eljutni a működő, rendszeres személyes kapcsolatig. Hosszú út, de nem beláthatatlan. Én megjártam, ezért gondoltam arra, hogy feltárom, milyen dilemmámra milyen választ kaptam, hátha mások útja lerövidülhet ezzel.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula